Egyre javuló foglalkoztatási adatok Győr-Moson-Sopronban


A Győr-Moson-Sopron megyei kormányhivatal munkaügyi központjának tájékoztatása szerint történelmi mélypontra csökkent a helyi munkanélküliség.

Kara Ákos


A regisztrált álláskeresők száma nem volt ilyen alacsony 1991 óta a megyében - állítják. December végén a munkanélküliek száma Győr-Moson-Sopronban 6437 volt, 9,9 százalékkal alacsonyabb az egy hónappal, és 44 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Kara Ákos (Fidesz), az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának alelnöke az adatokat kommentálva az MTI-nek elmondta: ahogy hosszabb, ideje, úgy most is a kormány által támogatott járműipari beruházások és azok egyre számosabb beszállítói működése az egyre javuló tendencia alapja.

Iskolai végzettség alapján a Győr-Moson-Sopron megyei álláskeresők összetétele eltér az országos átlagtól, ahol az alapfokú végzettségűek vannak túlsúlyban.

Decemberben 5188 kiközvetíthető állás volt a megyében, ebből 2286 volt frissen bejelentett. A képzetlenek aránya jelenleg a legalacsonyabb az országban, mely a jobb foglalkoztatási helyzetnek köszönhető.

MTI/MCOnet