A győri Fidesz az önkormányzat felterjesztési jogával kíván élni a kormány felé - Győr

Győr város önkormányzata várhatóan élni fog az önkormányzati törvényben rögzített felterjesztési jogával, és azzal a kezdeményezéssel fordul a kormányhoz, hogy a távhőszolgáltatást igénybe vevők gázár-támogatási rendszerét oly módon alakítsa ki, hogy az ne eredményezze az önkormányzat terheinek növekedését.
Erről tájékoztatta ma a sajtót Szíjjártó Péter, a Fidesz-KDNP győri frakcióvezetője.

Erre a lépésre azért szántuk el magunkat, mert a nyilvánosságra került hírek szerint a Gyurcsány-kormány a távhőszolgáltatóknak nyújtott gázár-támogatás teljes mértékű megszüntetését tervezi. Ez az intézkedés a győri önkormányzat terheinek jelentős növekedését, vagy a kiadástöbbletnek a lakosságra való áthárítását jelenti. Egyik sem jó megoldás, hiszen a győri önkormányzat a költségvetés jelenlegi állása szerint mintegy 800 millió forintos központi forráscsökkenéssel kell, hogy számoljon, a győri lakosság pedig a kormány megszorító intézkedései nyomán létrejött megélhetési válság miatt nem terhelhető tovább – mondta el Szíjjártó Péter.

A Fidesz-KDNP frakció úgy döntött, hogy csütörtökön javasolja a győri közgyűlésnek, éljen az önkormányzati törvényben rögzített felterjesztési jogával. Eszerint a győri önkormányzat azzal a kezdeményezéssel fordulna a kormányhoz, hogy a távhőszolgáltatást igénybe vevők gázár-támogatási rendszerét oly módon alakítsa ki, hogy az ne eredményezze egyúttal az önkormányzat terheinek növekedését, illetve ne kényszerítse a közgyűlést arra, hogy ezt a kiadástöbbletet a lakosságra hárítsa.

Az 1990-ben elfogadott önkormányzati törvény szerint az önkormányzati testületeknek joguk van élni a kormányhoz való fordulással. A megkeresett szerv harminc napon belül köteles érdemben válaszolnia megkeresésre.

OrientPress - MCOnet

Mondja el véleményét a fórumban - A győri Fidesz az önkormányzat felterjesztési jogával kíván élni a kormány felé - Győr!

A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet Hungary: www.mconet.hu