A Kazinczy, a Pálffy és a Móra vezet - Győr
Győr - "Megszületett az első összesítés arról, hányan jelentkeztek az egyes győri középiskolákba.
Múlt hét péntekig kellett postára adniuk középiskolai jelentkezési lapjaikat a nyolcadikos diákoknak, s az első összesítések alapján már lehet némi képet kapni arról, mely intézmények a legnépszerűbbek a tovább tanulók között. A számokból azonban még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, ez az első lista ugyanis csak azt mutatja, hány jelentkezési lap érkezett be az egyes iskolákba.
Arról egyelőre nincsenek adatok, hogy az egyes diákok hány intézménynek küldték el a jelentkezésüket, vagy hogy melyik iskolát hányadik helyen jelölték meg. Bár felső határ nincs, az eddigi évek tapasztalatai szerint egy diák átlagosan négy helyet jelöl meg – igaz, volt, aki tizenhárom(!) különböző szakra küldte el a jelentkezési lapot –, ennek alapján becsülhető meg, hogy 2100 körüli diák szeretne tovább tanulni a városban.
Túljelentkezések
Hely jut mindenkinek – legfeljebb nem ott, ahol eredetileg elképzelte. Összesen 2820 középiskolai – 720 gimnáziumi, 1320 szakközépiskolai és 780 szakképző iskolai – hely vár a jelentkezőkre Győrben; a legtöbb (360 és 270) a Lukács Sándor- és a Krúdy-középiskolában. Az idei jelentkezési adatokat és az elmúlt évek adatait is figyelembe véve a Krúdy egyébként a legdinamikusabban fejlődő iskola; igaz, azon kevés intézmények közé tartozik, ahol gimnáziumi, szakközépiskolai és szakképzés is folyik. Idén 1186-an jelölték be a jelentkezési lapon, ami majdnem négy és félszeres túljelentkezést jelent. Utóbbit tekintve azonban messze a Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola vezet, itt több mint hatszoros a szorzó, ezt követi a Kazinczy Ferenc Gimnázium 5,9-szeres túljelentkezéssel. "
(Forrás:www.kisalfold.hu)
A Kazinczy, a Pálffy és a Móra vezet - Győr - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Győr Linkajánló: http://gyorlink.mconet.biz/
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz