A nettó bér harmada pluszban jár - Győr
Győr - "A megyei városok polgármesterei havi bruttó 460 ezer és 552 ezer forint között keresnek.
Egy átlagos Győr-Moson-Sopron megyei várost irányító polgármester havi bruttó 500 ezer forintot keres, amihez még 100–120 ezer forintos költségtérítés, illetve korlátlan, vagy csak kevéssé korlátozott autó- és mobiltelefon-használat is jár – derül ki összeállításunkból, amelyet a kilenc megyei város polgármesteri hivatalainak adatai alapján állítottunk össze.
A kilenc várost hírgrafikánk mutatja, ebből kiolvasható a polgármester neve, havi bruttó fizetése, a havi költségtérítése és azoknál a városvezetőknél, akik tanácsadót vagy esetleg tanácsadókat alkalmaznak, az erre kifizetett összeg is.
A szórás nem különösebben nagy, igaz, nem is elenyésző a kilenc megyei polgármester esetében. A legjobban és a legrosszabbul keresők között húszszázalékos a különbség, ugyanakkor például Győr és Jánossomorja esetében lélekszám tekintetében a különbség legalább hússzoros. Erre részben a törvény szellemisége a magyarázat, mely nem tesz látványos különbséget kis- és nagyvárosok között továbbá, hogy a képviselő-testület mozgástere is viszonylag nagy a jogszabály által lehetőségként kínált maximum- illetve minimumilletmény megállapítására."
(Forrás:www.kisalfold.hu)
Mondja el véleményét a fórumban - A nettó bér harmada pluszban jár - Győr!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!