A panelprogramról és az iparűzési adóról
Az önkormányzat tehát összesen 800.241.230 Ft forrást biztosított 2008-ban a panelprogramban és az Öko-programban.
A polgármester egy másik fajsúlyos témát is érintett, méghozzá a kormányzat azon tervét, amely szerint az iparűzési adót a jövőben nem az önkormányzatok, hanem az APEH szedné be.
Borkai Zsolt elmondta, ezt egyetlen önkormányzat nem javasolta, nem kérte, teljesen indokolatlan és az önkormányzatokra nézve káros lépés. A jelenlegi rendszer jól és hatékonyan működik, ezért azt kéri a kormánytól, ezt a lépést ne tegye meg. Hozzátette, ha a Parlament elfogadja, levélben fordul a köztársasági elnökhöz, hogy azt ne írja alá. Ha ez mégis megtörténne, akkor akár az alkotmánybírósághoz is fordulna, hiszen azt alkotmányellenesnek tartja.
A polgármester kitért arra is, ha az adót az APEH szedi be, a településekhez kerülő adó összegszerűen is csökkenhet és időben is csúszással érkezhet meg a településekhez, ami pedig jelentős kamatbevétel-kiesést eredményezne. Az önkormányzatok jóval hatékonyabban és prioritásként kezelve szedik be ezt az adónemet, míg az APEH-nél ez csak egy a sok közül.
Borkai Zsolt hangsúlyozta, az adóerőképesség miatti elvonás az idén 2,1 milliárd forint, az áfaemelés további 7-800 millióval terheli a költségvetést. A válság miatt csökken az iparűzési adó-bevétel. Mindezekkel együtt az önkormányzat nem kíván lemondani a fejlesztési elképzeléseiről, de az egyre nehezebb körülmények miatt a június 25-i rendkívüli közgyűlés a hitelfelvétel lehetőségéről is tárgyal.
forrás:gyor.hu
Szólj hozzá a Győr fórumon: A panelprogramról és az iparűzési adóról