A pólusváros funkció nem csak üres cím - Győr

Győr - A városvezetés minden tőle telhetőt megtesz az Autopolis Nyugat-magyarországi Fejlesztési Pólus Stratégiai Programjának sikeréért – hangzott el pénteken a győri városházán tartott tájékoztatón.

Mayer Gábor, a program helyi koordinációjáért felelős Pólus Kft. vezetője elmondta, az országos pólusprogram céljainak, feladatainak és főként a végrehajtás eszközrendszerének meghatározásából kitűnik, hogy a hét nagyvárosban megvalósuló programokat a 2007–13-as időszak legfontosabb gazdaságfejlesztési kezdeményezésének szánják. A győri szakértők által elvégzett munkát a kormány a következőképp értékelte:

„Az Autopolis Nyugat-magyarországi Fejlesztési Pólus Stratégiai Programja két, az NFÜ (Nemzeti Fejlesztési Ügynökség) által felkért független szakértő által elvégzett felülvizsgálaton esett át. Mindkét értékelés alapján az Autopolis Nyugat-magyarországi Fejlesztési Pólus Stratégiai Program a legjobb eredményt érte el."

A győri előkészületek ez év júniusában kaptak komoly lendületet az öt szervezet – a város, az egyetem, a kamara, a regionális tanács és a megye – együttműködési nyilatkozata aláírásával.

Mayer Gábor szerint már látható, hogy a pólusváros funkció nemcsak üres cím, hanem olyan előny, amely a hét kiválasztott város számára zártkörűen rendelkezésre álló, lehatárolt forrásokat is jelent, három korábban előkészített projekt esetében hamarosan várható a pályázatok benyújtása. Ezek mintegy 6–7 milliárd forint potenciális támogatást jelenthetnek részben az egyetem, részben az ipari park területén.

kisalfold.hu

Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!

Szólj hozzá a Győr fórumon: A pólusváros funkció nem csak üres cím - Győr

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu