A szúnyognak sem mindegy - Győr

Győr - "Győrben 72 millió jut szúnyogirtásra, Sopron környékén 8 millió, a Szigetközben még semmi.
Nem mindegy, hová születik a szúnyog

Óriásiak a különbségek a megyén belül a tekintetben, mennyi pénz jut szúnyogirtásra. Míg Győrben minden eddiginél többet, 72 millió forintot terveztek be, Sopronban nyolcmilliót; a szigetközi településeken pedig fogalmuk sincs, lesz-e egyáltalán pénz.

Van, aki már most esküszik arra, hogy megjelentek a szúnyogok a környezetében. Így van vagy sem, a kérdés jogos: mennyi jut a városokban és a falvakban a vérszívók gyérítésére? Körképünk legnagyobb tanulsága, hogy sem a szúnyogoknak, sem az embereknek nem mindegy, hová születnek – egy ekkora megyén belül sem.

Győr: kétszeres szorzó

A tavalyinál kétszer többet költenek idén szúnyogirtásra Győrben, aminek – mondják a szakemberek – meg kell hogy legyen az eredménye. Számokban mindez így fest: 2006-ban 30 millió forintot terveztek be, végül csaknem 45 millió forintra volt szükség a gyérítéshez; 2007-ben pedig 72 millió forint a kiindulási alap. A technológia és a módszer ugyanaz marad – mondta Nagy Csaba, a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. szóvivője –, a repülők azonban lényegesen többször szállnak majd fel, mint tavaly tették. A fő célpont 2007-ben a vizes élőhelyek közvetlen környéke, a terv az, hogy a lárvákat már itt kiirtsák."

Forrás: http://www.kisalfold.hu

A szúnyognak sem mindegy - Győr - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!

Győr Linkajánló: http://gyorlink.mconet.biz/


A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz