Átadták a Győr-Sashegyi Hulladékkezelő Központot
A 9,5 milliárd forint összértékű, 6,5 milliárd forintos hazai és uniós támogatással megvalósuló nagyprojekt keretében létrejött létesítmény ünnepélyes átadásán Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter elmondta: „A projekt megvalósulásával erősödik a környezettudatosság a régióban, a hulladék immáron nem a felesleg, hanem egy hasznosítható jövő szimbóluma lesz. A környezetvédelem ügye a világgazdasági válság idején sem veszít jelentőségéből, az Új Magyarország Fejlesztési Terv részeként több mint 700 milliárd forint fordítható 2007 és 2013 között arra, hogy Magyarországon látványosan javítson a hulladékgazdálkodási, szennyvízkezelési és az ivóvíz-minőségi állapotokon. A győri projekt szolgáljon jó például a hasonló fejlesztésekben gondolkodó projektgazdák előtt. Előre gondolkodással, pontos tervezéssel, gondos előkészítéssel és kemény háttérmunkával lehet előre lendíteni az ilyen nagyságrendű beruházások megvalósulását. Közös felelősségünk, hogy a támogatásul kapott uniós források így hasznosuljanak."
A megvalósuló nagyprojekt Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megye 112 településén összesen 260 ezer lakos életminőségét fogja javítani. A kezelésre kerülő, átlagos települési szilárd hulladékmennyiség 130 000 tonna éveként. A tervek szerint a településeken 2010. március 1-jén teljes körűen elindul az új hulladékgyűjtési rendszer, melynek köszönhetően környezetkímélő módon kerül gyűjtésre és feldolgozásra a begyűjtött hulladék. A most elkészült hulladékkezelő központon kívül a projekt keretében 339 szelektív hulladékgyűjtő sziget, 42 hulladékudvar és 2 hulladékátrakó állomás épül.
Borkai Zsolt polgármester az átadáson elmondta, hosszú évek kemény munkája révén jutottunk el ehhez az örömteli naphoz, amelyért köszönet illet minden résztvevőt, hiszen a beruházás egy összefogás eredménye. Győr számára fontos szempont a környezetvédelem, és a most megvalósult beruházás jól szolgálja a környezetvédelmi célokat, miközben 21-ik századi technológiával tudják kezelni a hulladékot.
A szolgáltatási területen a lakosság számára is változásokat hoz az új rendszer, a településeken összesen 339 szelektív gyűjtőszigetet építenek. A szelektíven gyűjtött csomagolási anyagokat modern válogatóműben szelektálják tovább, és átmeneti tárolás után újrahasznosító üzemekbe juttatják.
Családi házas övezetben és legfeljebb négylakásos társasházakban minden háztartás két kukát kap, egy barna fedeleset a lebomló hulladék, és egy feketét az egyéb hulladék részére. A lebomló hulladékból komposzt készül.
Szólj hozzá a Győr fórumon: Átadták a Győr-Sashegyi Hulladékkezelő Központot