Békében öt náció gyermekei - Győr

Győr - "Három földrész öt országának kisdiákjai tanulnak együtt a győri Vocational Academy első osztályában.
Az arab, afrikai, skót, kínai és magyar gyerekek már most észrevétlenül megtanulják azt a toleranciát, amely egész életükre összeköti őket, s maguknak és szüleiknek is hasznos lehet.

Nem véletlen, hogy a Győrben letelepedő és munkát vállaló szülők
eljutottak az Ipar úti intézményig, bár kétségkívül segítségükre
lehettek azok a győri iskolák, ahol az ideérkező családokat útbaigazították. Utóbbira azért volt szükség, mert a Vocationalben részben angolul folyik az oktatás, ám a minap azt a lurkót sem küldték el, aki csak kínaiul beszél. A kínai Jing Jing szüleivel együtt március első napjaiban érkezett a távoli Hangzou városából. A kislány édesapja az Árkádban dolgozik, az édesanya még munkát keres. Jing Jing roppant szerencsésnek tartja magát, mert tanítói és társai az első perctől fogva elfogadták és mindenben segítik őt.

– Utóbbira nagy szükség is van, hisz Jing Jing egyelőre csak néhány
szót ért és mond magyarul – tudtuk meg Finta Violettától, a kislány
egyik tanító nénijétől. – Az apuka viszont beszéli az angolt, így a legfontosabb szavakat, utasításokat néhány oldalon összegyűjtöttük és
ennek segítségével próbálunk szót érteni egymással. Jinggel Mohai
Honvári Réka kolléganőmmel felváltva pluszban is foglalkozunk, a
kortársai közül pedig a mellette ülő Jessica figyel a munkájára és
mindenben segíti őt. Reményeink szerint a gyermek év végére a magyar
nyelvvel is boldogul majd. Horváth Réka a Skóciából januárban
ide érkezett Larát támogatja, de legalábbis elmagyarázza neki,
ha a kislány valamit nem ért. Lara édesanyja pénzügyes szakemberként
Európa nagyvárosait járja, az apuka éppen munkát keres, s
gondját viseli az elsős kislánynak és másodikos Leanne nővérének."

(Forrás:www.kisalfold.hu)


Békében öt náció gyermekei - Győr - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!

Győr Linkajánló: http://gyorlink.mconet.biz/


A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz