Csak cukorkát gyártana a győri kekszgyár - Győr

"Kekszet nem, csakis cukorkát gyártana a jövőben a győri kekszgyár.
A cég közleménye szerint már folynak erről az egyeztetések az üzemi tanáccsal és vállalati szakszervezettel. Végső döntés december 15-e, a konzultációk lezárásának tervezett időpontja után várható.

Üzembezárásról nincs szó, mindössze Magyarországon belüli struktúraváltásról. A tervek szerint a győri gyár termelné a cukorkaféléket, így a Negrót, amelynek gyártási jogát október közepén vásárolta meg a Győri Keksz Kft. a Nestlétől, s amelyet január elejétől kizárólagos joggal készítenek. A kekszfélék gyártása pedig a székesfehérvári üzembe kerülne át – tájékoztatott a tervekről a kekszgyár humán igazgatója. Nagypál Judit kijelentette, hogy a fehérvári üzem készíti már jelenleg is a kekszfélék 70 százalékát és csak az idén 1,5 millió eurót fektettek az ottani gyártóbázis fejlesztésébe. "

(Forrás:www.radio.hu)


Mondja el véleményét a fórumban - Csak cukorkát gyártana a győri kekszgyár - Győr!