Csődbe visz az állami megbízás? - Győr

"A Fehér-Ép Kft. 150 millió forintos megbízást nyert el: a budapesti XIII. kerületi önkormányzat velencei ifjúsági táborának építésére szerződött.
A munkát ő is kiadta alvállalkozásba, méghozzá egy győri cégnek, amely lehet, épp emiatt tönkremegy. Az, hogy kinek van igaza, csak később dől el, a felek még most is vitáznak, de a történet mindenképp érdekes, már csak azért is, mert hasonló esetről a megyében máshol is lehetett hallani. Ráadásul épp a közelmúltban.

A győri cég azért kereste a nyilvánosságot, hogy elmondhassa: az építőiparban semmilyen szerződés sem biztos már. Az önkormányzat erre a minőségi minimummal válaszolt.

Idén tavasszal kezdődtek a munkák a Velencei-tó melletti ifjúsági üdülőben. A tulajdonos a XIII. kerületi önkormányzat, a beruházás teljes összege 150 millió forint, s a kivitelezésre kiírt pályázatot a Fehér-Ép Kft. nyerte el. Mint általában, itt is alvállalkozásba adták ki a munkák elvégzését, így került képbe az a győri vállalkozás is, amely hónapok óta fut a pénzéért, s egy lépésre van a teljes összeomlástól. Tulajdonosa kereste meg a Kisalföldet, hogy elmondja: ennél biztosabb munkát elképzelni sem tudtak, most mégis 150 embernek tartoznak, s a házukat árulják, hogy legalább részben tudjanak fizetni."

(Forrás:www.kisalfold.hu)


Mondja el véleményét a fórumban - Csődbe visz az állami megbízás? - Győr!