Dánielt az inkubátorban találták - Győr

"Most először használták a 2002 márciusában a győri Petz-kórházban kihelyezett inkubátort.
Az újszülöttosztályon használatos kis kartonon, ahol általában az édesanya nevét és elérhetőségét tüntetik fel, ezúttal az szerepel: „...valahol, ahol sokat gondol rám, és tudja, hogy jó helyen vagyok".

A csöppnyi kisfiú születési dátuma is mindössze annyi, „karácsony után, a legszebb napon". Karácsonyi Dániel az első olyan kisbaba, akit valaki – talán épp az édesanyja – bár eltaszított magától, de előtte mindent megtett érte, hogy baja ne essék: a megyei kórház bejáratánál öt éve kihelyezett inkubátorban helyezte el.


Szája sarkában anyatej

Az új év első napján este fél kilenckor szólalt meg az inkubátor jelzőcsengője. Ez akkor jelez a portán, ha abba kisbabát tesznek, persze elég időt hagyva a távozásra annak a felnőttnek, aki az államra bízza gyermekét. Szóval este kilenc előtt öt év óta először megszólalt a jelző, s megtalálták az 52 centiméteres, 3750 gramm súlyú kisbabát. Az aprócska kisfiú bizonyosan kórházban született, ezt a köldökcsonkjáról azonnal látták az orvosok. Egészséges volt, felöltöztették, s a szája sarkában megszáradt anyatej arról árulkodott, utoljára még megetette valaki. A korát csak sejteni lehet, négy-öt napja jöhetett világra, a BCG-oltást is megkapta – mondta Alexy Miklós főorvos, a koraszülött intenzív centrum vezetője a Kisalföldnek."


(Forrás:www.kisalfold.hu)

Mondja el véleményét a fórumban - Dánielt az inkubátorban találták - Győr!