Díjazták a legszebb kerteket - Győr
Hasonló kezdeményezés számos városban, például Debrecenben, már évek óta sikerrel működik. Győrben Simon Róbert Balázs alpolgármester „élesztette fel", többek között azért, hogy mindenkit arra biztasson, erejéhez mérten járuljon hozzá a szemet gyönyörködtető városképhez. Az ösztönzéshez a nyerteseknek ajándékozott vásárlási utalványok is hozzájárulnak: a családiház-tulajdonosok között az első három helyezett 100, 75 és 50 ezer, társasház kategóriában pedig 300, 200 és 100 ezer forint értékben válogathatnak az egyik kertész- és barkácsáruház kínálatából.
„Nem fenntartani, megalkotni volt nehéz a kertet", vallja Somosi István, a családi ház kategória nyertese, aki családjával három éve költözött az Őrhely utca akkor még elhanyagolt telkére.
Ma rá sem lehet ismerni az egykori gaztengerre: csodaszép gyepszőnyeg, tuják, sziklakert fogadja a belépőt, aki, ha körülnéz, igazi különlegességekre bukkan.
Például termő kivire, hatalmas, télálló kaktuszokra, valamint az eredetileg kertészmérnökként végzett családfő orchideagyűjteményére. Ki hinné, hogy a legnagyobb munka a kerttel a fűnyírás, pedig a házigazda szerint így van: a titok (egyik) nyitja, hogy a talajt gazosodást gátló agroszövettel borította be, s az egyes növénycsoportokat ügyesen elválasztotta egymástól, például kavicsos zónákkal. Így aztán jut ideje az egyik legnagyobb büszkeségére, a biozöldségeskertre, ami nap mint nap sikerélménnyel – például fantasztikus ízű és mennyiségű paradicsommal, cukkinivel – örvendezteti meg a családot.
A társasházak és lakásszövetkezeti lakótömbök között a Mediterrán lakópark egyik tömbje vitte el a fődíjat, a felhívást Pap Kriszta közös képviselő vette észre az újságban. Itt 12 család lakik, s képviselőjük, Mezei Melinda szerint mindenki lelkesen kiveszi a részét a növényápolásból.
– Van, aki a fákat metszi, más füvet nyír, s persze a saját erkélyét is mindenki úgy csinosítgatja, ahogy tudja – mondja, majd hozzáteszi: nem is annyira a nyereménynek, inkább annak örülnek, hogy elismerték egy kis közösség mindennapi munkáját. Azért már gondolkodnak azon, mire költsék az ajándékutalványt, hiszen sok még a munka a ház(ak) körül: szerszámtároló, díszburkolat és újabb fák szerepelnek a „kívánságlistán".
A nyertesek
„Családi ház" kategória
1. helyezett: Somosi István (Őrhely u. 12.)
2. helyezett: Rum György (Királyszék u. 6.)
3. helyezett: Pihokker Iván (Csíkostó u. 26.)
„Társasház, lakásszövetkezeti lakótömb" kategória
1. helyezett: Galgóczi u. 27–29–31.
2. helyezett: Madách u. 5.
3. helyezett: Zrínyi u. 55/A–B
A legszebb társasházi kert: Imre Rebeka és Imre László Bence virágos környezetben cseperedik.
(Pomaranski Luca-kisalfold.hu)
Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Szólj hozzá a Győr fórumon: Díjazták a legszebb kerteket - Győr
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu