Divatszakmák, de minek? - Győr
Győr - "A szakmát szerző fiatalok (legalább) harmadára nincs szüksége a győri munkaerőpiacnak – ez a tanulsága a megyei iparkamara legújabb ajánlásának.
Marketing- és reklám-, pénzügyi, számviteli és banki ügyintéző – divatos szakok a győri középiskolákban, a kamara oktatási bizottságának ajánlása szerint azonban az itt végzettekre nincs szükség a munkaerőpiacon. Mégis ontják őket az iskolák, ellentétben például az építőipari szakmákkal, ahol a frissen végzettek dupláját is felszívná a
piac.
A győri képzési kínálat szinte köszönő viszonyban sincs a munkaerő-piaci igényekkel: a kamarai lista alapján – amely az egyes szakmák „eladhatóságát" jelzi és becsüli meg öt évre előre – a győri szakmai képzések felét gyakorlatilag meg lehetne szüntetni, legalábbis ha azt nézzük, milyen eséllyel tudnak elhelyezkedni a pályakezdők az egyes területeken.
Látszik az is, hogy a szakiskolák (korábban szakmunkásképzők) képzései nagyobb sikerrel kecsegtetnek, mint a szakközépiskolákéi. A legnagyobb szükség kétségkívül kőművesre lenne a környéken – itt akár évi száz fiatal is el tudna helyezkedni –, de nem maradnának munka nélkül a szintén hiányszakmát űző szobafestő-mázolók és épületburkolók sem. Kereslet ide vagy oda, még sincs elég jelentkező ezekre a szakokra, ugyanis az elmúlt néhány évben annyira lecsökkent a jelentkezők száma, hogy a helyek alig több mint felét tudják csak megtölteni a szakiskolák."
Forrás: http://www.kisalfold.hu
Divatszakmák, de minek? - Győr - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Győr Linkajánló: http://gyorlink.mconet.biz/
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz