Ebben az évben is lesz Győrkőcfesztivál

Idén immáron negyedik alkalommal rendezik meg az országszerte híres Győrkőcfesztivált. Ilyenkor az egész város új színben pompázik, és a gyerekek láthatják egész Mesevárost, Rejtelmes szigetet, Aranypartot, sőt még Tudorpartot is.

 

2011 július 1-3-ig rendezik meg a gyerekeknek szóló országos fesztivált. Ezt, mint minden éveben most is nagyon várják a gyerekek, hiszen most egy kicsit minden róluk szól, s övék a város.

A kicsik egy mosolygós fényképért cserébe karszalagot kapnak, amely városszerte több kedvezményre is feljogosítja őket. A más városból érkezőknek lehetőségük nyílik szállóban aludni, ahol a gyermek számára ingyen a szállás, valamint az étkezés is, s a vonattal érkező karszalagos gyerekek ingyen utazhatnak. Érkezésnél minden egyes karszalagra ráírják a szülő telefonszámát, mert ha gyermeke véletlenül elkeveredne, tudnak segítséget nyújtani.


Meseváros


A rendezvény megnyitóját július elsején rendezik meg a Megyeháza téren, ahol gyerekeknek szóló koncertek és tűzijáték keretében megnyitják a fesztivált.

A megnyitón jelképes hagyományt követően Borkai Zsolt, polgármester átadja a város kulcsát a gyerekeknek, jelezve ezzel, hogy most három napig övék a város.

 

Zaffer Diviána