Egyedi mérés panellakásban - Győr
"Ha egy fűtési szezonban egyhavi költséget megspórolhatunk, azt már bizony komolyan kell vennünk.
A házgyári lakásokat annak idején – tömegigényeket kielégítendő – nem úgy építették, hogy a bennük élők vízzel, gázzal, fűtéssel igényük szerint bánhassanak, alkalmasint spórolhassanak. Időközben azonban minden drágább lett, utólag kellett beszereltetni a hideg- és melegvíz-mérőket. A gáz ma is a fogyasztástól függetlenül átalánydíjas, és bár technikailag lehetne mérőórákat szerelni a házgyári lakásokba is, az egyszeri, azonnali költség talán 15–20 év múlva térülne meg. A távfűtésen viszont rövidebb távon is jelentősen lehet takarékoskodni.
Még nem terjedt el
Békési János, a győri XXX-as Lakásszövetkezet elnöke megszívlelendő tapasztalatokkal szolgál. A szövetkezethez Marcalvárosban, Adyvárosban és a József Attila-lakótelepen 63 épület, összesen 1683 lakás tartozik. Ezeknek ugyan még csak töredékében, 96 lakásban szereltek fel a radiátorokra termosztatikus szelepeket és költségmegosztó (hőmennyiségmérő) műszert, ám egyre nagyobb az igény. Az eddigi tapasztalat, hogy egy fűtési szezonban egyhavi díjat meg lehet spórolni, ha lakásunkban a hőmérsékletet magunk szabályozzuk."
(Forrás:www.kisalfold.hu)
Mondja el véleményét a fórumban - Egyedi mérés panellakásban - Győr!