Egyre kevesebb a megfelelő szakmunkás - Győr

Győr - Szakmaválasztás előtt álló megyei általános iskolai tanulóknak rendezett kétnapos pályaválasztási kiállítást a regionális munkaügyi központ Győrben.

A rendezvény első napján együttműködési megállapodást írtak alá a foglalkoztatás javításában érintett szervezetek.

A pályaválasztás megkönnyítésére rendezett nyolcadik alkalommal pályaválasztási kiállítást a regionális munkaügyi központ Győrben, az egyetemi csarnokban. A kétnapos rendezvényen a bemutatkozó szakképző intézetek standjain ismerkedhetnek a diákok a különböző szakmákkal.

Elmehetnek a munkaadók

– Minden igyekezetünk ellenére növekedést tapasztalunk a pályakezdő munka nélküli fiatalok számában. Ennek okát megvizsgálva látni lehet, hogy a fiatalok jelentős része a szakmaválasztásban nem kellően körültekintő. A szakmáját nem szerető, abban dolgozni nem akaró fiatal nem tud végzettségének megfelelő munkakört betölteni. Súlyos probléma lehet abból, hogy emiatt a munkaadók igényeit nem tudjuk kielégíteni, ezért elmennek máshová – mondta bevezetőjében a kiállítás sajtótájékoztatóján Rimányiné Somogyi Szilvia, a regionális munkaügyi központ főigazgató-helyettese.

A tájékoztatót követő fórum résztvevői szinte egybehangzóan azon a véleményen voltak, hogy egyre inkább nem biztosított a minőségi szakmunkások utánpótlása. S ebben az általános iskoláknak is nagy szerepük van, másrészt a gimnáziumok nagy számban vonják el a gyerekeket a szakképzésektől.

Túlértékelt gyerekek?

Többen a szülők felelősségét is felvetették, akik sokszor túlértékelik gyerekeiket vagy túlságosan óvják őket a szakmunkától. Komoly hiány van gépipari szakmákban, egyre kevesebb az utánpótlás.
A problémák csökkentése, a foglalkoztatás és az oktatás összehangolása, a gazdaság érdekeinek és az ott alkalmazott, képzett szakemberek utánpótlásának érdekében együttműködési megállapodást írt alá a Győr-Moson-Sopron Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége elnöke, Sragner László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megyei szervezetének elnöke, Graffelner Kálmán, a regionális munkaügyi központ részéről Rimányiné Somogyi Szilvia, valamint a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke, Mihalicz Antal.

Összefogással

A megyei munkaadók és gyáriparosok szövetsége, a VOSZ megyei szervezete és az ipartestületek között már mintegy fél éve létezik az együttműködési szerződés. Annak eredményei bizonyítják, hogy tegnapi kibővítése nagyobb súlyt ad ahhoz, hogy az eddig külön működő szervezetek összefogva sikeresebben érik el céljaikat.

kisalfold.hu

Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!

Szólj hozzá a Győr fórumon: Egyre kevesebb a megfelelő szakmunkás - Győr

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu