Elismerések a Köztisztviselők Napja alkalmából

A közszférában dolgozók minden évben július 1-jén ünneplik a Köztisztviselők Napját. Ebből az alkalomból elismeréseket kitűntetéseket adtak át…
A 2009. július 3-án Köztisztviselők Napja alkalmából megtartott városházi ünnepségen. Dr. Lipovits Szilárd jegyző köszöntötte a hivatal dolgozóit. Mint mondta, nagy megtiszteltetés a győri polgármesteri hivatal számára, hogy annak két dolgozója is magas rangú központi elismerésben részesült.

Dr. Horváth Klára aljegyzőnek a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter Magyary Zoltán-díjat adományozott a közigazgatásban végzett magas színvonalú köztisztviselői szakmai tevékenysége elismeréseként, valamint a kormányzati tevékenység összehangolása érdekében végzett kiemelkedő munkásságáért.

Dr. Lipovits Szilárd elmondta, ez a díj tulajdonképpen a legmagasabb elismerés a közigazgatásban, s életműdíjnak tekinthető.

Czimmermann Imréné a Városépítési Osztály munkatársa számára az önkormányzati miniszter a Köz Szolgálatáért érdemjel bronz fokozatát adományozta a közigazgatás érdekében huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül. A kitüntetetteknek Dr. Ottófi Rudolf és Simon Róbert Balázs alpolgármester gratulált.

Az ünnepség címek adományozásával zárult.

forrás:gyor.hu

Szólj hozzá a Győr fórumon:  Elismerések a Köztisztviselők Napja alkalmából