Enyhülhet a bölcsődei zsúfoltság - Győr
Hónapról hónapra, évről évre nő a bölcsődés gyermekek száma. Jó ideje csak dolgozó édesanyák kérelmeit tudják elfogadni. Az idei első félévben átlagosan csaknem 107 százalékos volt a kihasználtság. Júniusban a 13 győri bölcsőde 580 férőhelyére a valóságban 700 gondozott, 868 felvett gyermek jutott. Ha egyenként nézzük az intézményeket, kitűnik a sorból a Cuha, a Kodály, a Báthory, a Kígyó, Örkény és a Jósika utcai, elsősorban ezek voltak csurig.
A tapasztalatok szerint a nyári szabadság és leállás után a szeptember-októberi adatokkal számolhatnak a fenntartók az év végéig. Ebben a tekintetben sem jobb a helyzet. Noha 517-en oviba mentek, a maradék 351 csemetéhez ősztől további 493 érkezését jelezték májusban a szülők, a szám tehát még mindig jóval több a lehetőségeknél: 844 igénylő az – ismételjük – 580 férőhelyre. Épphogy csak enyhít a zsúfoltságon a két új bölcsőde, a nagybajcsi és a győrladaméri közelmúltbeli nyitása. A bölcsődék vezetői nem tehetnek mást, mint hogy ragaszkodnak ahhoz, hogy a 3. életévüket betöltött gyermekeket oviba írassák szüleik.
Ez csak első hallásra egyszerű, az óvoda feltétele ugyanis sok esetben a szobatisztaság. Ennek időpontja viszont a tapasztalatok szerint kitolódott, a nedvszívó, kényelmes nadrágpelenkák nem ösztönzik szobatisztaságra az apróságokat.
Ahogy a bölcsődék lakói között évről évre akadnak egészen aprók, csecsemők, az épületek – másik végletként – egyre öregebbek, a Türr és Jósika különösen koros, csaknem hatvanéves. A felújításra több-kevesebb mindig jutott. Még ha festeni nem is tudtak mindenhol évente, egy-egy intézmény nagyobb karbantartására rendszeresen sort kerítettek, legutóbb például a Cuha utcai újult meg: falat húztak, ablakot és bútorzatot cseréltek, felújították a konyhát, a HACCP előírásainak megfelelő berendezéseket vásároltak, a fűtési rendszer részleges cseréje a napokban fejeződött be. A korszerűsítés esztétikai értékén túl jelentős energiatakarékosságot eredményez, a megspórolt pénzből akár új kiságyakra vagy játékokra is juthat.
Biztató hír, hogy a fenntartó győri önkormányzat az évekkel ezelőtti gyermekszámcsökkenés miatt megszüntetett férőhelyek közül húszat, esetleg harmincat újra szabaddá tenne a közeljövőben. A fontolgatásokat a szakemberek most számításokkal igyekeznek alátámasztani.
(D. Pusztai Andrea-kisalfold.hu)
Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Szólj hozzá a Győr fórumon: Enyhülhet a bölcsődei zsúfoltság - Győr
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu