Évadnyitó a 30 éves Győri Balettnál
Kiss János igazgató köszöntötte a társulat új tagjait, Matuza Adriennt, Szendrei Georginát, Hancz Alexandrát, Csősz Kristófot és Artem Pozdevet, valamint Velekei Lászlót, aki művészeti asszisztensként tevékenykedik.
Kiss János egy szomorú eseményről is beszámolt, júliusban ugyanis raktárépületükből ismeretlen tettesek ellopták a Gaudi díszletét, pontosabban annak fém részeit.
Az igazgató az új évaddal kapcsolatban elmondta, annak csúcspontja az október 30-i ünnepi est lesz, amelyen a 30-ik évforduló tiszteletére mutatják be Robert North: A halál és a lányka, valamint Christopher Bruce: Kakas című művét. Az előcsarnokban egy minimozi keretében az elmúlt 30 év meghatározó pillanatait vetítik. November 1-jén az alapító tagok találkozója következik.
Győrben 17 bérletes előadást tartanak majd, s emellett az ország több pontján is fellépnek, többek között Debrecenben, Pécsett, Szolnokon és a fővárosban is.
2010 januárjában a Győri Balett ismét a New York-i Joyce Theater-ben lép fel a Petruskával. A „New York-i Közkönyvtár az Előadóművészetért" öt hónapig tartó, a kommunizmus bukása Európában címmel fesztivált rendez. A fesztivál a Közép- és Kelet-Európában véghezvitt forradalmat, változásokat mutatja be különböző előadásokon, kiállításokon, filmvetítéseken, felolvasói esteken keresztül. Ennek a programnak lesz az egyik szereplője a Győri Balett.
2010 márciusában turnéra indul a társulat, amelynek keretében Ausztriában, Németországban és Svájcban lépnek fel. A tavaszi bemutató a Carmen felújítása lesz.
Kiss János azt is elmondta, már most készülnek a VII. Magyar Táncfesztivál és Táncvásár 2010. júniusi programjaira. Hozzátette, szeretné, ha legalább akkora siker lenne, mint az idei Táncbiennálé.
A Győri Balett előtt tehát egy igazán tartalmas és izgalmas évad áll, amelyet az elmúlt 30 év méltó megünneplésének szánnak.
forrás:gyor.hu
Szólj hozzá a Győr fórumon: Évadnyitó a 30 éves Győri Balettnál