Felújított polgárőr iroda - Győr
A győri önkormányzat nevében Németh Zoltán alpolgármester adta át a felújított Marcal városi polgárőrirodát. Az 1994-ben alakult Arrabona Polgárőr Egyesület elnöke, Szvitek Norbert elmondta rádiónknak, hogy a tartalmi munkában is a megújulás útjára szeretnének lépni, s mind a lakosság, mind pedig szakma megbecsülését szeretnék visszaszerezni.
Ehhez minden támogatást szívesen fogadnak, s bár az önkormányzat 750 ezer forinttal járult hozzá a működési feltételek biztosításához, elkél a segítség. Mivel önkéntesek dolgoznak a szervezetben, saját autójukat, szabadidejüket használva, legalább az üzemanyagköltség térítésében szeretnék őket segíteni. Ezek a támogatások bőven megtérülnek, mert ha jelen vannak a területen, akkor az eddigi tapasztalatok alapján kevesebb a kocsifeltörés, a betörés és a közterületek rongálásában a listát vezető játszótér-barbarizmus. Ez utóbbival egyébként a vandálok az elmúlt 8 évben Ady- és Marcal városrészekben 2 millió forint értékű kárt okoztak, szükség lesz tehát a győri polgárőrök mindennapi jelenlétére az érintett területeken.
(infogyor.hu)
Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Szólj hozzá a Győr fórumon: Felújított polgárőr iroda - Győr
A hír támogatója: Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Minden ami Internet-> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz, www.mconet.hu