Frissen kapott piaci engedély - Győr
A győri Feix Norbert, civilben az Audi dolgozója, volt az egyedüli kirakodó a tegnap már engedéllyel megnyílt kiskúti piacon. A Kisalföld kedvéért két érdeklődő nyugdíjas vásárlátogató, Vitéz Imre és Pankovics László végigvizslatta a főként régiségekből álló portékáját. Sokkal több érdeklődőről nem is számolt be lapunknak az árus, aki fél tizenkettőkor maga is összepakolt. Állítása szerint még a piac szervezőjét sem látta a környéken egész délelőtt. Kongott az ürességtől az állatkert melletti városi majálisok, vurstlik területe, ám Feix Norbert szerint, ha beindul a „nagyüzem", ez a hely kicsinek bizonyulhat.
– A bácsai futballpálya környéke szerintem jóval nagyobb volt ennél. Kíváncsi vagyok, hogy férünk majd el rajta. Az élelmesebbek állítólag az előző két hétvégén már saját helyeket foglaltak itt maguknak, bár én nem tudok arról, hogy erre lenne valamiféle szabály – jegyezte meg érdeklődésünkre. Tény, hogy a helyfoglalás már csak azért sem lehetett szabályos, mert az előző két piacot még szabálytalanul, engedély híján tartották meg.
(Csudai Endre-kisalfold.hu)
Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Szólj hozzá a Győr fórumon: Frissen kapott piaci engedély - Győr
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu