Győr - A 2008-as költségvetésről

Győr - A város közgyűlése február 28-án, csütörtökön tárgyalja a 2008-as költségvetést. A tervezetről Simon Róbert alpolgármester számolt be február 25-én a városházán…

Az alpolgármester elmondta, a tervezett, 2008. évi költségvetés főösszege 41,2 milliárd forint. Ez az összeg 7,4 milliárd forinttal magasabb, mint a 2007. évi költségvetés főösszege (33,8 milliárd forint).

Hitel igénybevételt csak a meglévő hitelkeret terhére – közel 1,4 milliárd forint értékben – beruházási célokra terveztek (például új Bácsai út területszerzés és kivitelezés megkezdése, lakóutca program 2007-ről áthúzódó feladatai).

A tervezett helyi adók összege: 15,7 milliárd forint. Ebből legnagyobb tétel a tervezett helyiiparűzési adóbevétel: 14 milliárd forint. (2007-ben: 7 milliárd forint volt). A tervezett építményadó: 1,66 milliárd forint, az idegenforgalmi adó pedig: 55 millió forint.

A költségvetési javaslat előirányzatot tartalmaz többek között a Széchenyi tér rekonstrukciójával összefüggésben, a Marcalvárosi uszoda építésének előkészítésére, Újváros rehabilitációjának megkezdésére, az új Bácsai út építésének felgyorsítására, a Sziget-Révfalu közötti híd tervezésére, az Adyváros mögötti út befejezésére (pénzügyi teljesítés), a Graboplast előtti körforgalmi csomópont megépítésére, a csapadékvíz rendezési feladatok folytatására, a távfűtött lakások fűtéskorszerűsítésének (közérdekű kötelezettségvállalással fedezett) folytatására, a játszótér-felújítási program folytatására.

Utak, hidak fenntartására, felújítására, karbantartására 2008-ban 2.198 milliárd forint állhat rendelkezésre (2007-ben: 400 millió forint volt.) Ezen belül a „Közlekedésfejlesztés 2008.” Program (lakóutcák felújítása, csomópont korszerűsítések, forgalom csillapítás, parkolóhelyek kialakítása, járdák felújítása) 1,5 milliárd forintot tartalmaz. A játszótér felújítási programra tavaly 50 millió, idén 143 millió forint áll rendelkezésre.

Az intézmény fenntartás területére 20,941 milliárd forintot szán a költségvetés. Az intézményi létesítmények állagmegóvására fordított összeg a 2007. év eredeti előirányzatának több, mint a duplája lesz. (2007: 225 millió forint, 2008: 520 millió forint)

A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház gép-, műszer-, és eszközbeszerzéséhez nyújtott támogatásra 20 millió forintot terveznek. Az ingyenes termálfürdő-bérletek számát az eddigi 100-ról a duplájára, 200 darabra emelték.

2008-ban a rendőrség már két címen kap támogatást. A város közbiztonságának javítására alaptámogatás: 20 millió forint. Közterületi térfigyelő kamerarendszer felújítása és bővítése: 15 millió forint. Valamint hozzájárulás Győrszentivánon új rendőrörs kialakításához: 7 millió forint.

A tűzoltóság támogatása 2008-ban az állami támogatáson (592 millió forint) túl: Magasból mentő gépjármű 37 millió forint és gépjármű fecskendő 19 millió forint. Szerállomány és nagyértékű technikai eszköz csere önrésze: 10 millió forint.

Országosan is egyedülálló, hogy városunk költségvetés főösszege 1 százalékának megfelelő összeget biztosít Győr sportéletének támogatására (400 millió forint). Kulturális, közművelődési feladatok kiadásaira 2008-ban 70 millió forintot terveznek (2007-ben 30 millió forint volt).

Simon Róbert azzal zárta, bízik abban, hogy a 2008. évi költségvetés eredményeit városunk lakossága mindennapi életében is érzékelni fogja. „Az előző évhez viszonyítva, jelentős összeggel emeltük a közlekedésre (utak, járdák, parkolók), a köztisztaságra, a játszótereink felújítására, a sportra, a kultúrára, a város közbiztonságára fordítandó összegeket. Intézményeink működési támogatását szintén megemeltük és állagmegóvására is több mint kétszer annyit fordítunk, mint az elmúlt évben. Ennek eredményét óvodás és iskoláskorú gyermekeink, vagy az idősotthonok lakói egyaránt érzékelik majd.” – fogalmazott az alpolgármester.

gyor.hu

Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!

Szólj hozzá a Győr fórumon: Győr - A 2008-as költségvetésről

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu