Győr - A győri strand fejlesztéséről
A cél, egy olyan fürdő létrehozása, ahova szívesen, és megfelelő áron járhatnak a győriek. Éppen ezért a termál és a szabadtéri strand belépése elkülönülne, a strand külön is látogatható lenne.
A teljes felújítás a tervek szerint 2010 nyarára készülne el, amelyre az önkormányzat jelentős összeget áldozna, mintegy egymilliárd forintot.
Németh Zoltán alpolgármester kifejtette, a bonyolult jogi viszonyok miatt egy járható út van, mégpedig, hogy Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata erre a célra létrehoz egy kft-t. Erről részletesebben itt olvashat.
A fejlesztés a tervek szerint két ütemben valósulna meg. Az első ütemben a Cziráky medence felújítására, a medence mellett lévő gyermekmedence, és a meglévő csúszdák használhatóvá tétele mellett a főépület felújítása történhet meg, természetesen a szükséges gépészeti korszerűsítéssel együtt. A második ütemben a sport medence, a fedett uszoda és még egy medence valósulhatna meg.
Borkai Zsolt polgármester hozzátette, az 1. ütemet a tervek szerint már tavasszal elkezdik, de csak abban az esetben, ha a szükséges előkészületek a megfelelő ütemben haladnak, és a munkálatok be tudnak fejeződni a nyári strandszezonig.
forrás:gyor.hu
MCOnet Győr Online - gyor.mconet.biz
Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Szólj hozzá a Győr fórumon: Győr - A győri strand fejlesztéséről
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu