Győr - A közgyűlésről

Győr - A városi küzgyűlés március 27-én, csütörtökön ülésezett. Dr. Somogyi Tivadart társadalmi megbízatású alpolgármesterré választották. Dr. Holló Sándor a város ezüst emlékérmét vehette át. Beszámoló a rendőrség munkájáról…

A közgyűlés elején dr. Holló Sándor, korábbi rendőrkapitány értékelte a 2000 november és 2008 január közötti időszakot. Borkai Zsolt polgármester a Győri Rendőrkapitányságnál végzett többéves eredményes munkája elismeréséül dr. Holló Sándor rendőr ezredesnek, rendőrségi főtanácsosnak Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának dr. Kovács Pál ezüst emlékérmét adta át.

A testület elé került Győr Megyei Jogú Város Levéltára 2007. évi beszámolója és 2008. évi munkaterve.

Az önkormányzat 1989 óta vesz részt a WHO Egészséges Városok programban. 1994-ben került be a szűkebb európai projektvárosi körbe, így közvetlen kapcsolatot tart a WHO Európai Regionális Irodával és az európai projektvárosi hálózattal. Az idei évben zárul a IV. ötéves fázis, ezért volt indokolt áttekinteni a vállalt célok és tevékenységek végrehajtásának tapasztalatait.

Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése 2007. decemberében tárgyalta meg és fogadta el a város megújított, középtávú sportkoncepcióját. A sportról szóló 2004. évi I. törvény kötelező feladatként határozza meg, hogy a törvényben, illetve a helyi sportkoncepcióban meghatározottak alapján a helyi önkormányzatok rendeletben állapítsák meg az önkormányzat sporttevékenységgel kapcsolatos részletes feladatait, valamint a költségvetéséből a sportra fordítandó összeget. Mint ismeretes, a város az élősport támogatására a városi költségvetés fő összegének 1 százalékát biztosítja.

A közgyűlésen dr. Somogyi Tivadart társadalmi megbízatású alpolgármesterré választották, aki az egészségügyi és szociális ügyekért felel. A testület további személyi döntéseket is hozott. A Városstratégiai Bizottság elnöke Gangl András, elnök-helyettese Szabó Jenő lett. Az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság elnökévé Ecker Gyulát, az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság elnök-helyettesévé Kovács Tamást választották. Borsi Róbert a Közigazgatási Bizottság elnök-helyettese lett, Hajszán Gyulát az OKSB tagjává választották. A Győri Innovációs és Marketing Centrum felügyelő bizottsági elnökévé Kalmár Ákost javasolják, Borsi Róbertet pedig a Győri Hőszolgáltató felügyelő bizottsági tagjává választották.

A közgyűlésen Horváth Csaba alezredes, a Győri Rendőrkapitányság megbízott vezetője tartott beszámolót a Győri Rendőrkapitányság 2007. évi munkájáról, Győr város közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az ezzel kapcsolatos további feladatokról. A beszámolóban szerepel, a kapitányság illetékességi területén megvalósult bűncselekmények száma 2007. évben az előző évhez képest csökkent A vagyon elleni bűncselekmények az összes bűncselekmény 70 százalékát teszik ki, a 2006-ben ismertté vált 5061 deliktummal szinte megegyezően, az értékelt időszakban 5041 bűncselekmény történt. Ezen belül a lopások száma 2606, mely 4 százalékos csökkenést mutat. A betöréses lopások száma jelentősen csökkent, 437-ről 340-re. A járműlopások száma növekedett, 2006-ban 168, a múlt évben pedig 287 eset történt. A járművek döntően kerékpárok. A gépkocsilopások száma a korábbi évhez hasonlóan ismét csökkent, bár kis mértékben, előző évben 35 eset, 2007. évben pedig 32 eset szerepel a nyilvántartásban.

A vagyon elleni bűncselekményeken belül a korábbi tendenciának megfelelően az orgazdaságok és a csalások száma csökkent. A rablások száma növekedett 24-ről 39-re, igaz a felderítési eredményesség is, országos szinten is kiemelkedő volt. A elmúlt időszak kedvezőtlen tapasztalata mutatja, hogy iskolások iskolásokat, vagy éppen gyermekkorúak egymást rabolják ki.

A lakosság biztonságérzetét esetlegesen sokkoló betöréses lopások száma a városunkban jelentősen csökkent, 271-ről 189-re . A lakásbetörések száma 149-ről 111-re csökkent. A gépkocsifeltörések száma a város területén csökkent, 2007-ben 381, ez a szám 2006-ban 529 volt.

A közterületen elkövetett bűncselekményekről tudni érdemes, a súlyos testi sértések száma 96-ról 106-ra emelkedett, a garázdaságok száma 91-ről 61-re csökkent.

A kapitányság felderítési eredményessége 2007-ben 46,19 százalék volt. (a beszámoló itt olvasható)

A rendőrkapitány Győr város és vonzáskörzete 2007 évi baleseti helyzetének alakulásáról is beszámolt. A balesetek során megsérült személyek száma 575-ről 584-re, valamint az elhunyt személyek száma 25-ről 26-ra emelkedett. Az ittasan okozott sérüléses balesetek száma 51-ről 79-re növekedett.

gyor.hu

Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!

Szólj hozzá a Győr fórumon: Győr - A közgyűlésről

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu