Győr - Beszámoló az épületenergetikai programról
A tájékoztatón elhangzott, a kísérleti projektek első három hónap üzemeltetése alapján megállapítható, hogy a Borkai Zsolt polgármester által kezdeményezett Fűtéskorszerűsítési Program konstrukciója bevált. A 800 Ft/ fűtött légköbméter biztosított önkormányzati támogatással megvalósított kísérleti projekt 5 épületet és 172 lakást érintett.
A 2007 szeptember 30-i határidőre átadott beruházások önálló hőközpont kialakítását, strangszabályozást, és a lakások fűtési hőfogyasztásának költségmegosztó mérését és szabályozását tette lehetővé. A beruházások a költségvetésnek megfelelően alakultak: átlagosan 319.281.- Ft/lakás.
Az önkormányzati hozzájárulás a bekerülési költségek harmadát tette ki. A fennmaradó rész 60,75 százalékát az ESCO vállalat az energia-megtakarításból biztosította, míg a tulajdonosok közvetlen befizetései a fennmaradó 39,25 százalékát.
A fűtés elindulásától 2007. december 31-ig terjedő időszakban az üzemeltetett fűtési rendszerek értékeléséből arra lehet következtetni, hogy az átlagosan kitűzött 30 százalékos energia-megtakarítás megvalósítható. A rendszerek működtetésének eredménye átlagosan 28,19 százalék energia-megtakarítást mutat, amely 22 celsius fok belső hőmérsélethez tartozó érték volt.
Az előre kalkulált 30 százalékos megtakarításhoz képest ez az érték kis mértékben alacsonyabb, ami három tényezőre vezethető vissza. Az egyik hogy a rendszer beállítási fázisban nagyobbak az energiaveszteségek, mint a folyamatos üzemeltetési időszak alatt. A másik ok, hogy az egyes épületekben még folyamatban vannak egyes szerkezetek (nyílászárók, tömör falak) energiatakarékos felújítása, valamint, hogy a fűtési idény kevesebb mint fele telt el a vizsgált időszakban ( 83 nap).
Ezeket a tényezőket figyelembe véve, a fűtési szezon végére a kísérleti projektek energia-megtakarítása eléri vagy meghaladja a 30 százalékos célkitűzést. – hangzott el a tájékoztatón.
A beruházások és az energia megtakarítás kedvező alakulása egyértelműen tükröződött vissza a fűtési díjak csökkentésében. Átlagosan a tulajdonosok 27,66 százalékkal kevesebbet fizetnek, mint az utolsó 5 évben.
A megtakarításból a tulajdonosok 5 százalékos kedvezményt kapnak és a fennmaradó megtakarítást fordíthatják a hiteltörlesztésére. Ennek köszönhetően, az előre kalkulált 1500 forint/lakás/hó tulajdonosi hozzájárulás reálisnak bizonyult.
A felvázolt eredmények biztatóak s arra ösztönzik az önkormányzatot, hogy a sikeres energia-megtakarítási programot tovább folytassák 2008-ban is. A 2008-ban induló sikeres fűtés programban szükséges figyelembe venni a kísérleti projektek tanulságait. A leendő pályázati rendszerben szigorúan kell betartani azt, hogy olyan társasházak pályázzanak, amelyek épületeiben már elvégezték a szerkezeti korszerűsítést. A fajlagos mutatók elemzését követően megállapítható hogy a jelenlegi támogatási rendszer a 40 lakásnál nagyobb épületek esetében gazdaságos és hatékony, ez azt jelenti, hogy kisebb épületek esetén a támogatást akkor kapják meg a tulajdonosok, ha tudomásul veszik, hogy a havi hozzájárulásuk 1500 forint/lakás/hónál nagyobb rész.
gyor.hu
Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Szólj hozzá a Győr fórumon: Győr - Beszámoló az épületenergetikai programról
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu