Győr - Gyerekegyetem. A csütörtöki gyermekegyetem témája: Miért gonoszak az emberek? Mitől mások a fiúk és a lányok?

Győr - A Nyugat-magyarországi Egyetem a Széchenyi Egyetem közös játékos mozgalma: a Gyerekegyetem – a programsorozat ötödik helyszíne 2008. január 17-én a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kara

A Kisalföld napilap felhívására 2007 májusában 154 kisdiák kétszáznyolcvannyolc kérdést küldött el a szerkesztőségbe, a megyei újság és a Revita Televízió által meghirdetett Gyerekegyetemre.

A havonta megrendezésre kerülő előadásokon a megye 14 évnél fiatalabb diákjai kapnak választ az egyetemek tanáraitól, akik eligazítást nyújtanak a tudományok világában, segítenek vonzóvá és megismerhetővé tenni azt a világot, ami mindnyájunkat körbevesz. A rendezvényre ellátogató általános iskolások az ajándékcsomag mellé oklevelet is kapnak, mellyel igazolják, hogy hallgatókká váltak a gyermekegyetemen.

A 2007. szeptemberében kezdődött programsorozat ötödik helyszíne 2008. január 17-én a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kara,  ahol Dr. Cseh Sándor dékán úr köszöntője után Dr. Torda Ágnes a Gyógypedagógia Intézeti Tanszék irányítója, gyógypedagógus, pszichológus válaszol a gyerekek kérdéseire.

A csütörtöki gyermekegyetem témája: Miért gonoszak az emberek? Mitől mások a fiúk és a lányok?

gyor.hu

Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!

Szólj hozzá a Győr fórumon: Győr - Gyerekegyetem. A csütörtöki gyermekegyetem témája: Miért gonoszak az emberek? Mitől mások a fiúk és a lányok?

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu