Győr - GYŐRI CSAPAT AZ ENERGIAHATÉKONY JÁRMűVEK NOGAROI VERSENYÉN
A győriek a városi járművek kategóriájában neveztek napelemes, villamos hajtású járművel. Ez az első olyan magyar tervezésű és készítésű autó, amely csak megújuló energiával, káros anyag kibocsátás nélkül üzemel. - A minél kisebb energiafogyasztás érdekében a karosszériát alumíniumból készítettük, kis tömegű járművünkben az izzókat ledek helyettesítik, a kormányberendezés egy nagyon egyszerű szerkezet, amelyet neveztünk a Shell Eco-marathon különdíjára – mondta el dr. Varga Zoltán egyetemi docens, a csapat vezető tanára. A győriek honlapján (http://szenrgy.sze.hu) a marathon programjai, eseményei, eredményei folyamatosan olvashatóak lesznek.
A május 22-én kezdődő, háromnapos franciaországi futamon 200 európai egyetemista- és középiskolás csapat vesz részt. A győri versenyautó a városi jármű kategóriában előírt biztonsági, geometriai és műszaki feltételeket teljesítő konstrukció. A jármű szinte teljes külső felületét napelemek borítják, amelyek napsütésben 25 km/órás sebességgel mozgatják azt, de borús időben is lehetővé teszik a lassúbb, saját erőből történő haladást. A négykerekű, egyszemélyes, két hátsókerék meghajtású, áramvonalas autó üres tömege 160 kg alatt van.
Az első kerekek tengelycsonk kormányzású futóművéhez összetolható biztonsági kormányoszlop csatlakozik. A négy kerékre ható kétkörös hidraulikus fékrendszert tárcsafékekkel építették. A vezetőt bukócső, rugalmas ütközési zónák és ötpontos biztonsági öv védi. A zárt kocsiszekrényben a megszokotthoz nagyon hasonló testtartásban ül a gépkocsivezető, a járművet egy gázpedállal gyorsítja, fékpedállal fékezi. A villamos meghajtás hátramenetben is mozgatja az autót. A versenyautó a közúti járműveknél használt világító berendezéssel rendelkezik. Ezen jármű alapján fejleszthető lesz olyan közlekedési eszköz is, amely a hétköznapi közlekedésben helyettesítheti a mai autókat. Például az agglomerációs és városi forgalomban kiválóan lehetne ezt használni, a prototípus a győri egyetemen már el is készült.
A hazai versenytárs, a Budapesti Műszaki Főiskola csapata egy hagyományos benzinmotoros járművel indul a prototípus kategóriában. Dr. Varga Zoltán szerint üdvözlendő, hogy a Shell Eco-marathon verseny megrendezésével az energetikai világcég ilyen pozitív, a fenntartható fejlődést előmozdító programot szervez. – számolt be Winkler Csaba az egyetem sajtótitkára.
gyor.hu
Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Szólj hozzá a Győr fórumon: Győr - GYŐRI CSAPAT AZ ENERGIAHATÉKONY JÁRMűVEK NOGAROI VERSENYÉN
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu