Győr - Jancsifalunak nem kell diszkó
Másfél évi harcba került, mire sikerült meggyőzni egy diszkótulajdonost, és az ifjúsági „bulihelyet" szolidabb és más jellegű éjszakai szórakozóhellyé alakították át. Nem a zaj volt a lakók legfőbb baja, hiszen a tulajdonos gondoskodott a hangszigetelésről. A diszkóból távozó fiatalok viszont ordenáré helyzetet teremtettek a Fehérvári úton. A járdán hagyták gyomortartalmukat, közlekedési táblákat döntöttek ki, üvegeket törtek szét.
Mire végre béke lehetne Jancsifaluban, a családi házas, csendes szigeten, megint egy diszkó van készülőben.
A Szövő utcai lakóknak ezt meglehetősen szembetűnően értésükre is adták valakik. Festékkel mázolták be a házfalakat, az egyiken (nemrég vakolták, festették frissen) nagy betűkkel a diszkó felirat virít. Balla Jenő, a Jancsifaluért Egyesület elnöke azt mondta lapunknak: a volt Sofa-épületben dolgoznak egy diszkó kialakításán, de ebből – éppen a korábbi tapasztalatok miatt, a „mellékhatásoktól" tartva – nem kérnek a környékbeliek. Mert mit várhatnak később, ha már most, amikor még nem is járnak ide a fiatalok, ilyen rongálásnak vannak kitéve házaik?
A jancsifaluiak aláírásgyűjtésbe kezdtek, tiltakozó dokumentumukat a jövő hét elején adják át a város jegyzőjének, s szintén a jövő héten lakossági fórumot is szerveznek ez ügyben.
Balla Jenő szerint nem az a baj, hogy a volt ipari épületek más funkciót kapnak. Örülnének boltnak, szociális intézménynek – de a diszkóból nem kérnek. Egy „szórakozónegyed" kialakítására ott a Mészáros Lőrinc utca, ahol már több ilyen intézmény is működik – nem a lakóházak közvetlen szomszédságában. A jancsifaluiak indítványozzák a területükre vonatkozó rendezési terv módosítását.
A témára, a jövő heti lakossági fórumra – melyre meghívták a leendő szórakozóhely tulajdonosát is –, az egyeztetés eredményeire lapunkban visszatérünk.
kisalfold.hu
Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Szólj hozzá a Győr fórumon: Győr - Jancsifalunak nem kell diszkó
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu