Győr lehet az első Európában

"Európában Győr lehet az első, ahol használják egy amerikai cég speciális egészségügyi szoftverét.
Ennek segítségével széles sávú interneten mindenféle adat, háromdimenziós színes képek is továbbíthatók például konzultációra, időt, költséget egyaránt kímélve."

"Győrben a már nemzetközi ismertségnek örvendő intelligens város program rövidesen a gyakorlatban is látványos szakaszába jut. Figyelmet keltett a köztéri internet, s mint említettük, a kórházban már eredményesen használnak egy sokat segítő rendszert. E három „összetevő" alapján gondolják úgy az amerikai szakemberek, hogy szívesen jönnének megyeszékhelyünkre. Úgy tudjuk, tavaszra, nyár elejére próbaképpen üzembe helyezik a rendszer alapjait, ezt mintegy bemutató jelleggel hozzák az amerikaiak, s a költségeit is viselik. Hogy mennyibe kerülne később csatlakozni hozzá, ma még nem tudni. De minden rendszer annál gazdaságosabban működik, minél többen használják... "

(Forrás:www.kisalfold.hu)