Győr - Magyar Kézművesség: Győri díjazott
A kétszázhetvennyolc résztvevő ötszázhuszonöt alkotása természetes alapanyagok felhasználásával, kézműves technikával készült. A kiállítás két szempontból is különlegesnek számított: egyrészt azért, mert egyazon tárlat keretében a tárgyalkotó népművészet és a kézműves iparművészet egymást kiegészítve, szerves egységben jelent meg; másrészt pedig, mert napjaink kézművességének legújabb, legszebb produktumai mellett a reneszánsz korának tárgykultúráját idéző, ma élő kézművesek által készített tárgyak, alkotások is láthatók voltak.
A kiállítás látogatói egy-egy tájegység motívumkincsét, forma- és színvilágát hűen tükröző népművészeti tárgyakkal, vagy a hagyományokra épülő, de napjaink igényeinek is megfelelő, illetve egyéni tervezésű iparművészeti alkotásokkal, használati tárgyakkal, lakberendezési, lakásfelszerelési eszközökkel, dísztárgyakkal, viseletekkel, ékszerekkel és ötvös remekművekkel, értékes és érdekes hangszerekkel, játékokkal, míves kidolgozású késekkel és íjakkal, sőt ritka, vagy kihalófélben lévő mesterségek, kézműves szakmák termékeivel is találkozhattak.
A tárgyak készítéséhez felhasznált természetes alapanyagok között a fa, a bőr, az agyag, a vas, a különböző nemes- és színesfémek, a len, a pamut, a kender, a gyapjú, a papír, a csuhé, a fűzvessző, a kabaktök, a gyöngy, a mézeskalács és a tojáshéj; az alkalmazott kézműves technikák között a faragás, a vésés, a poncolás, a korongozás, a kovácsolás, az ötvösség, a rekesz- és a tűzzománcozás, a gravírozás, az intarzia-készítés, a textil- és gyöngyszövés, a hímzés, a varrás, a csipkeverés, a fonás, a nemezelés, a festés és a karcolás is szerepelt.
A győri Németh Gyuláné Tiszai Gabriella hímzés kategóriában nyert díjat, akit dr. Ottófi Rudolf köszöntött. Gratulációja mellett megköszönte, hogy művészetével a város hírnevét öregbítette. A díjazott elmondta, már mintegy harminc éve foglalkozik a hímzéssel. A most díjnyertes darabok vart csipke technikával készültek, az egyik közel három hónap alatt készült el.
Az alpolgármester a városvezetés nevében nyújtotta át Győr város ajándékát Németh Gyuláné Tiszai Gabriellának.
gyor.hu
Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Szólj hozzá a Győr fórumon: Győr - Magyar Kézművesség: Győri díjazott
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu