Győr - Megnyitottak a szabadstrandok

Győr - A nyári időszakban több százan keresik fel naponta a városhoz tartozó szabadstrandokat. Az ide kilátogatók a város zajától távol, kultúrált körülmények között, természetes környezetben napozhatnak, fürödhetnek, és mindezért még fizetni sem kell.

A szabadstrandok nyitása hagyományosan június 1-jéhez köthető. 2008-ban június hó első napja vasárnapra esik, ezért az Aranypart I. és II. szabadstrand a csütörtöki hatósági bejárás után, a megszokottnál 4 nappal hamarabb, már május 29-én a napozni és fürödni vágyók rendelkezésére állt.

A nyitást megelőző előkészítő munkák részeként a Kommunális Szolgáltató szakemberei többek között megmetszették a fákat, lefestették a padokat, pótolták azok hiányzó deszkáit, kihelyezték a víz mélységét jelző bójákat és a hulladékgyűjtő edényeket, valamint a helyszínre szállították az életmentéshez szükséges csónakot. Ahol kellett, ott pótolták és megjavították az eltulajdonított és szándékosan megrongált korlátokat és sorompókat.

A Kovalter területe idén is napozó és pihenő helyként használható, míg az Aranypart I-en az Aranypart 23 Kft. üzemelteti a szabadstrandot.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat elvégzett vizsgálata fürdésre alkalmasnak minősítette a vízminőségét. Nyitvatartási idő alatt – augusztus 31-ig, naponta 8-18 óra között - mentőőr felügyeli a területet, e mellett illemhely, zuhanyzó és öltöző teszi kellemesebbé az önfeledt és biztonságos kikapcsolódást.

Fontos tudni, hogy a szabadstrandokra tilos gépkocsival behajtani illetve oda kutyát bevinni. Tilos tüzet gyújtani és üveget a vízbe vinni. A fürdőzőkre és a napozókra nézve veszélyes lehet a vízparton hagyott horog, ezért a szabadstrandok területén a horgászás is tilos.

Vannak a városban olyan vízterületek, ahol nem biztonságos a vízben tartózkodás. Tilos fürödni az Adyvárosi tározó tóban, a József Attila lakótelep területén létesített kettő tározótóban, az Iparcsatorna teljes hosszában, a Rába bal partján (volt újvárosi strand területén), a Bácsai vízáteresztő zsilip környékén (Holt Duna ágban), a Pinnyédi Híd győri hídfőjénél, a Püspök-erdei átvágás teljes hosszában, a Győr-Újvárosban a Mákos dűlői volt kavicsbányában, Győr-Gyirmóton a Marcalban (Kálvária részen), a Bácsai bányagödrökben, a Holt Marcalban (Rabkerti tóban) és a Győrszentiváni volt szabadstrandon. - számolt be a Komszol.

gyor.hu

Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!

Szólj hozzá a Győr fórumon: Győr - Megnyitottak a szabadstrandok

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu