Győr - Megújulnak a város parkjai
A 2007. évben megvalósított zöldfelület-gondozói hálózat, valamint a 2007-ben elkezdett és 2008-ban nagy intenzitással tovább folytatott játszótér fejlesztési program, azon önkormányzati célkitűzések megvalósulásához vezet, amely jelentősen javítani tudja a lakóövezeti zöldfelületek használóinak komfortérzetét.
Az előzetesen tervezett 2009. évre áthúzódó feladatok mellett indokolt elkezdeni a nem elsősorban lakótelepi térségekben meglévő zárt parkegységek funkcióváltásának középtávú megvalósítását.
Az elmúlt évek során, ugyan nem egy koncepcióban összefoglaltan, de több elemből felépítve, már kezdetét vette ezen parkok átalakítása. Példaként lehet itt említeni a Bem téren megvalósított játszóteret és az ott megvalósult „Lengyel Emlékművet”, a Bisinger sétányon megvalósított játszóteret és az ott folyamatban lévő kegyeleti emlékhely kialakítását. A Batthyány ligetben megvalósult játszóteret és az idei évben megvalósulásra kerülő óvodás kresz parkot, vagy éppen a kivitelezés alatt lévő Kálóczy ligeti teljes parkfelújítást és funkcióváltást.
Az egységes használati funkciók változását követő átépítési program azért előnyösebb az eddigi megoldásokhoz képest, mert ütemezhetően egy adott cél elérését előretervezett határidőre biztosítani tudja. A program megvalósítása érdekében a Polgármesteri Hivatal - mint a városüzemeltetés megrendelője - felkérte a Győri Kommunális Szolgáltató Kft.-t, hogy a városban található ilyen jellegű parkok esetében készítsen átfogó koncepciót, amely még az I. félév testületi ülései alkalmával közgyűlés elé terjeszthető.
A társaság a program mielőbbi megkezdhetősége érdekében - a koncepció készítéssel párhuzamosan - konkrét beavatkozásokat hajt végre az Eötvös liget pihenő célú átépítése érdekében, valamint a 2009-es megvalósíthatóság érdekében, tervezési munkálatokat folytat az Erzsébet liget jelenlegi funkciótlan területén az ott található kresz park, valamint a megvalósítandó játszótéri együttes és a mellette található területen tervbe vett vakok és gyengénlátók pihenését is szolgáló speciális ligeti funkció megvalósítására.
A konkrét koncepció ismeretében lehetőség nyílik az érintett parkok környezetében a létesítés óta bekövetkezett lakosságszerkezeti változások kezelésére és olyan használati megoldások kialakítására, amely egy adott városrészen belül biztosítja az ott élők számára a legnagyobb komfortérzetet.
A program – az előzetes felmérési adatok alapján - várhatóan 6 éves időszakot ölel fel.
gyor.hu
Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Szólj hozzá a Győr fórumon: Győr - Megújulnak a város parkjai
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu