Győr - Összefogás Napja: Megyebeli városok vezetői egyeztettek

Győr - Tavaly Borkai Zsolt polgármester kezdeményezésére jött létre az együttműködés megyénk városainak vezetői között. 2008 április 29-én, kedden az együttműködés résztvevői ismét fontos témákról egyeztettek Győrben…

2007. június 14-én Borkai Zsolt polgármester kezdeményezésére a megyei közgyűlés elnöke és a megyénkbeli városok polgármesterei írtak alá együttműködési megállapodást érdekeik érvényesítésének elősegítésére. A megállapodást dr. Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés Elnöke, Borkai Zsolt, Győr, dr. Fodor Tamás, Sopron, Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár, dr. Turi György, Csorna, Hámori György, Kapuvár, Bagó Ferenc, Pannonhalma, Fülöp Géza, Fertőd, Dr. Kurunczi Károly, Jánossomorja, valamint Szabó Ferenc, Tét polgármestere írta alá.

A megállapodás célja a közös érdekérvényesítés a megye elsődleges területfejlesztési, infrastrukturális, gazdasági, egészségügyi, oktatási, kulturális és ifjúsági ügyei, a térség komplex egésze fejlődésének és fejlesztésének előmozdítása érdekében.

A felek ezúttal a Megyeházán találkoztak, ahol a jövőbeni közös cselekvés fő irányait tekintették át, amelyen dr. Szakács Imre a megyei közgyűlés elnöke, Borkai Zsolt polgármester (Győr), Abdai Géza alpolgármester (Sopron), Szabó Miklós polgármester (Mosonmagyaróvár), Kóczán Zoltán alpolgármester (Kapuvár), Dr. Turi György polgármester (Csorna), Dr. Kurunczi Károly polgármester (Jánossomorja), Szabó Ferenc polgármester (Tét), Bagó Ferenc polgármester (Pannonhalma), Fülöp Géza polgármester (Fertőd) vett részt.

Az egyeztetés után a sajtótájékoztatón elhangzott, a megbeszélésen hat fő témát érintettek a városvezetők. Az első a területrendezési terv módosítása volt, amelyet a napokban tárgyal a Parlament. Mint mondták, több olyan elem is kikerülne a jelenleg hatályos rendezési tervből, amely a megyét hátrányosan érintik. A megbeszélésen megyei városok ezzel kapcsolatos javaslatait vitatták meg.

A második téma nagytérségi hulladékgazdálkodási rendszer, és az ehhez kapcsolódó feladatok áttekintése volt. Ezután dr. Szakács Imre tájékoztatást adott a résztvevők számára a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés - az egészségügyi alapellátásban a vizitdíj eltörléséből adódó bevételkiesés finanszírozásával (visszapótlásával) kapcsolatos nyilatkozatáról.

A kiemelt témák között szerepelt a Csornai elkerülő út kérdése is. Mint elhangzott, a mintegy tíz éve várt beruházás rengeteget segítene a csornaiak életén, de a megye egésze számára is fontos lenne. A csornai polgármester hangsúlyozta, az átmenő forgalom napi 20 ezer gépjárművet, köztük négyezer kamiont jelent, ezért sürgető a probléma megoldása.

Az egyik legfajsúlyosabb kérdés a kórházakkal kapcsolatos téma volt. A felek egyetértettek abban, hogy szükség van egy olyan egyeztető fórum működésére, amelyben az intézmények vezetői és fenntartói vesznek részt. Szükséges a megyebeli kórházak működésének összehangolása, és egy hatékony betegirányítási rendszer kialakítása. Az utolsó téma az árampiaci liberalizáció volt, elsősorban a közvilágítás kérdése tekintetében.

A megyei és városi vezetők egyetértettek abban, hogy ezeken – és még több más – területen az önkormányzatok hasonló problémákkal küszködnek, ezért fontos a közös fellépés érdekeik hatékony képviselete érdekében.

gyor.hu

Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!

Szólj hozzá a Győr fórumon: Győr - Összefogás Napja: Megyebeli városok vezetői egyeztettek

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu