Győr - Programok március 15-én
2008. március 15. 10 óra Szabadságharc emlékműve, Honvéd liget
KOSZORÚZÁSI ÜNNEPSÉG
Ünnepi beszédet mond BORKAI ZSOLT
Győr Megyei Jogú Város polgármestere
Az ünnepségen közreműködnek: Györgyfi József, a Győri Nemzeti Színház magánénekese, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola tanulói valamint a Rába Fúvószenekar.
2008. március 15. 11 óra
Honvéd liget, Szent István út
A Veres Péter Mezőgazdasági Szakképző Iskola, Kollégium Győri Lovas Nemzetőr Díszszakaszának és a IX. gróf Nádasdy Ferenc Hagyományőrző Huszár Bandérium felvonulása.
2008. március 15. 12 óra
Richter Terem
ÜNNEPI DÍSZKÖZGYűLÉS
Győr Megyei Jogú Város Díszpolgára kitüntető cím és a Pro Urbe Győr díjak átadása. Az elismeréseket BORKAI ZSOLT Győr város polgármestere adja át.
Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért sajtó tagozatának díját átadja DR. SZAKÁCS IMRE a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke.
Kodály Zoltán: Felszállott a páva. A Győri Filharmonikus Zenekar hangversenye. Vezényel: Medveczky Ádám.
Közreműködnek: Györgyfi József magánénekes és Ungvári István színművész, a Győri Nemzeti Színház művészei.
2008. március 15. 19 óra
Városház tér
”KOSSUTH IZENETE”
(” ...virtust tenni szép hazánkért... ”)
A Lippentő Kulturális Egyesület ünnepi gálaműsora.
Koreográfus: Kocsis Enikő és Fitos Dezső (Harangozó-díjas), a Budapest Táncegyüttes szólistái
Fellépők:
- Táncosok: Lippentő Táncegyüttes, Szentendre Táncegyüttes, Almássy Gonoszok (Budapest), Ördögszekér Néptáncegyüttes (Gyöngyös), Csobolyó Néptáncegyüttes (Győrújbarát)
- Zenészek: neves népzenészek (Állami Népi Együttesből), Győri Ütőegyüttes
- Kórus: Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskola és a Kodály Zoltán Általános Iskola kórusa
- Színészek: Jáger András (Győri Nemzeti Színház), Pethő Gergő és Szúkenyik Tamás (Vaskakas Bábszínház)
- Szólótánc: Kádár Ignác (Budapest Táncegyüttes)
- Veres Péter Mezőgazdasági Szakközépiskola Győri Lovas Nemzetőr Díszszakasza
Műsor
Az 1848-as márciusi ifjakat és a szabadságharc hőseit köszönti a Nemzeti Ünnepen a 250 szereplőt mozgató látványos műsor.
A program 16:30-kor kezdődik a belváros több pontján (Széchenyi tér, Baross u.) tartott toborzóval, amely során mintegy száz táncos zenekíséret mellett verbunkot jár, a járókelőket tréfás toborzóval vonva be játékukba.
A 19 órakor kezdődő gálaműsor során az Európa-szerte kirobbanó forradalmi eseményeket kikiáltók adják hírül tornyokból, ahonnan végül - a fokozódó hangulat csúcspontjaként - a korabeli pesti híreket közli egy hírhozó zászlólengetés és harsonaszó kíséretében. A műsor során jelenetet láthatunk a Pilvax kávéházból, majd énekszó és ostorcsattogás kíséri a felvonuló lovas nemzetőrséget. A csata hangulatát dudára, dobokra, tárogatóra előadott kemény botostánc mutatja be, melyet az asszonyok és lányok kedveseiket sirató éneke és tánca zár. Kossuth szavai után megszólalnak a harsonák és elindul a toborzó: 70 férfi táncos virtuóz verbunkot jár, majd, a szabadságharc lobogójának magasba emelésével a lovasság elindul a csatába. A csata képei után felvillannak a szabadságharc leverésének eseményei. A magyarság életerejét mutatja a záró rész közös, fáklyás tánca.
gyor.hu
Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Szólj hozzá a Győr fórumon: Győr - Programok március 15-én
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu