Győr - Több pénz a lakás felújítási programra
A tájékoztatón elhangzott, a múlt heti közgyűlés egy a panellakásokban élők számára rendkívül fontos döntést fogadott el, amely 2748 panellakást érint, hozzávetőlegesen mintegy tízezer ember életkörülményeit javítja elsősorban Adyvárosban és Marcalvárosban.
A közgyűlés a 2008. február 28-i ülésén döntött az iparosított technológiával épült lakóépületek /panel program/, valamint a távhővel ellátott lakóépületek /ÖKO program/ energiatakarékos felújításának önkormányzati támogatásáról. A pályázati felhívásban megjelölt határidőre 69 pályázat érkezett, melyek közül 2 érvénytelen. A többi pályázat formailag és tartalmilag is megfelelő, támogatható.
A pályázók közül 2559 lakás a panel, míg 189 lakás az ÖKO programra pályázott. Az önkormányzati támogatás és az önkormányzati tulajdonban lévő lakásokra jutó tulajdonosi önrész pénzügyi forrása a 2008. évi költségvetésben rendelkezésre álló 50 millió Ft, valamint a 36/2008. (II. 28.) határozattal vállalt előzetes kötelezettség, összesen 450 millió forint. A feldolgozott pályázatok alapján az önkormányzati forrás-igény 800 millió Ft, amely jelentősen meghaladja a korábbi előirányzatot.
A mostani közgyűlési döntéssel 350 millió forinttal emelték az önkormányzati támogatást. Az önkormányzat a támogatást a pályázók által felvett pénzintézeti hitel tőkerészének törlesztéséhez nyújtja, 5 éven át, 20 egyenlő részletben. Ezért a 2008. évi költségvetésben rendelkezésre álló 50 millió Ft, valamint a 2009. évtől 4 évre vállalt évi 100 millió Ft keretösszegen felül 2009. évtől kezdődően 4 évre 70 millió Ft, az 5. évre 70,2 millió Ft biztosítására vállalt kötelezettséget. Ezzel lehetővé válik, hogy 2008. évben hiánytalanul beérkezett pályázatok befogadásra kerüljenek.
A képviselők elmondták, a több megindult, illetve elfogadott beruházás, valamint a lakóutca program mellett ezzel a döntéssel az önkormányzat nagy hangsúlyt fektet a lakótelepek megújítására is.
gyor.hu
Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Szólj hozzá a Győr fórumon: Győr - Több pénz a lakás felújítási programra
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu