Győr - Ünnepelt a tűzoltóság
Köszön(t)ő szavak
Az április 28-án tartott ünnepség elején Hullámos László tűzoltó ezredes, városi parancsnok köszöntötte a tűzoltókat, kéményseprőket, és a megjelent vendégeket. Mint mondta, május 4. Szent Flórián Napja, amikor azokat az embereket ünnepeljük, akik önzetlenül, önfeláldozó módon védik mások életét, vagyonát. Munkatársainak megköszönte eddigi odaadó munkájukat, és azt kérte, a jövőben is hasonló lelkesedéssel végezzék feladatukat.
Borkai Zsolt polgármester köszöntő beszédében így fogalmazott: „Az emberfeletti hatalmakhoz, a szentekhez való fohászkodás egyidős az emberiséggel. Különösen nagy baj, vész esetén kérték segítségüket a vigaszra szorulók, elűzni a rosszat, leküzdeni a csapásokat, amikor az emberi erő és akarat már kevésnek bizonyult. Az egyik legfélelmetesebb elemi erőtől, a tűztől való rettegés keltette életre Flóriánnak, a „tűz katonájának” kultuszát.”
„Flórián alakja mind a mai napig a tűzoltó munka lényegét testesíti meg: a segíteni akarást, az állhatatosságot, a bátorságot és a bajtársiasság eszményét. E férfiút hivatástudata és kortársaival vállalt sorsközössége tette a múlt, a jelen és a jövő tűzoltójának példaképévé.”
A polgármester elmondta: „A hősiesség, a bátorság, az önfeláldozás, a bajtársiasság, az új évezred tűzoltóinál szakmai tudással, gyakorlati tapasztalattal és hivatástudattal párosul. A tűzoltóknál a régen ismert tűzoltási munkán túl ma már nagyon komoly feladatot jelent a tűzmegelőzési tevékenység, a közlekedési balesetekben, természeti katasztrófákban, környezetkárosító veszélyek elhárításában való közreműködés. Egyetlen dolog nem változott. Hogy ezt a munkát csak igazi emberi közösségben, az emberi összetartozás és összefogás szellemében lehet végezni, ahol elengedhetetlen az egymásra figyelés, a másik önzetlen segítése. Az ünnep a csendes emlékezésé is. Emlékezzünk azokra a hivatásos, önkéntes létesítményi tűzoltókra, tűzvédelmi szakemberekre, kéményseprőkre, akik az elmúlt években örökre távoztak közülünk. De emlékezzünk azokra a kollégákra is, akik jelen pillanatban valahol oltják a tüzet, mentik az emberéletet. Gondoljunk Rájuk azzal a tisztelettel, amely a hivatásukat becsülettel szolgáló embereket mindig és mindenütt megillette és megilleti.”
Ezután a Kazinczy Gimnázium tanulóinak műsora következett.
Új eszközök a tűzoltóságnak
Az újonnan beszerzett eszközöket Pintér Ferenc tűzoltó alezredes mutatta be. Elsőként a Saurus Gépjármű Fecskendőt, amelynek össztömege 16 tonna, és 3800 literes tartállyal rendelkezik. Ezután a Bronto Skylift Emelőkosaras Különlegesszert, amelynek tömege 24 tonna, munkamagassága 42 méter, maximális kosárterhelése 500 kg. Végül pedig a S.A.L. Mentőrendszert, amellyel a kötél hosszától függően 10-300 méter magasból lehet mentést végezni. Terhelhetősége 150 kilogramm. Az eszközt az ünnepségen használat közben is bemutatták.
Az új eszközöket Borkai Zsolt és Pesztenlehrer Lajos adta át. Hullámos László köszönetét fejezte ki az önkormányzatnak, amely a 280 millió forintos összértékű beszerzést, a tűzoltóság sikeres pályázatát 20 százalékos önrésszel, 56 millió forinttal támogatta.
Az ünnepség elismerések, jutalmak átadásával zárult.
gyor.hu
Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Szólj hozzá a Győr fórumon: Győr - Ünnepelt a tűzoltóság
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu