Győr - Ünnepségek Győrben
A város a Szent István Napi koszorúzási ünnepségét Győrött, a Szent István király szobornál (Bécsi kapu tér) tartja augusztus 19-én, kedden 19.00 órakor. Megemlékezést tart Dr. Ottófi Rudolf Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere. Az ünnepségen közreműködik Balogh Eszter énekművész és Horváth Ildikó Ady- és Radnóti-díjas versmondó.
Augusztus 20-án Bácsán Szent István Napi Búcsút rendeznek, ahol többek között Szentmise, kenyérszentelés, Biblia kiállítás, hagyományőrző előadás, Csörgősipka meseszínház, Kerékpár ügyességi bemutató, Dimenzió tánc-show, Íjászbemutató, Fekete Dávid musical dalok, Hastánc műsor, a Cserefa együttes népzenei műsora és Nagy Balázs színművész fellépése várja a kilátogatókat. A részletes programok itt olvashatók.
Gangl András Ménfőcsanaki képviselő elmondta, az idén első ízben rendezik meg a Szent István Napokat Győr-Ménfőcsanakon, hagyományteremtő szándékkal. Az ünnepség-sorozat négy napon át tart, augusztus 20-23 között. A program szervezője az Élet-Tér Alapítvány, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Ménfőcsanaki Szent Kereszt Plébánia, a Ménfőcsanaki Nagyboldogasszony Plébánia, a Ménfőcsanaki Evangélikus Egyházközség, a Dr. Kapi Béla Alapítvány, a Ménfőcsanakért Alapítvány.
A négy nap alatt bemutatkoznak az egyházak, több kiállítás is nyílik, fellép a Kormorán együttes, hallható Dr. Csókay András agysebész rendhagyó előadása, lesz táncház és örömzenélés, valamint a közönség a Wass Albert Emlékműsort is láthatja.
forrás:gyor.hu
Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Szólj hozzá a Győr fórumon: Győr - Ünnepségek Győrben
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu