Győr - Utolsó állománygyűlés
Működését, egyben az évet lezáró állománygyűlésen köszönt el a társszervezetektől s jelképüktől, a csapatzászlótól a Győri Határőr Igazgatóság állománya tegnap délelőtt. Az ünnepségen Béndek József altábornagy, országos parancsnok hangsúlyozta, a határ nem tűnik el, csak más szerepet kap.
Magyarország államhatára továbbra is az ország szuverenitását jelenti, amire vigyázni kell ezután is, csak másképp.
Hangsúlyozta, hogy az ellenőrzésekre bárki számíthat, igaz, nem a határátkelőhelyen. Az országban elkövetett határsértések mintegy 80 százaléka, az okirat-hamisítások 33 százaléka a győri igazgatósághoz tartozó határszakaszokon történt. Ez továbbra is felelősség, amit majd jövőre a rendőrségnek kell kezelni.
A megyei főügyész, dr. Horváth László köszönetet mondott azért a munkáért, amit a határőrök végeztek. A főügyész hangsúlyozta, hogy a határokon szabadon át lehet majd jutni, de az ellenőrzést végzők, az ország szuverenitását őrzők továbbra is jogszerűen végeznek majd ellenőrzést. A Bevándorlási Hivatal regionális igazgatója, Kovács Gyula a köszönő szavak mellett kijelentette: a határőrök viszik magukkal azt a szakmai tapasztalatot, tudást, amit a rendőrségnél jól fel lehet használni.
A csapatzászlótól Gonda Katalin százados köszönt el, majd Béndek tábornok – a hagyományoknak megfelelően – térdet hajtva megcsókolta a zászlót.
Az ünnepség után Béndek József és Cseri József sajtótájékoztatón számoltak be az idén végzett munkáról. (A győri igazgatóság éves eredményeiről későbbi számunkban olvashatnak.) Az országos parancsnok tudatta: az integráció külsőségekben még nem lesz látható, a ruhákat ugyanis még nem cserélik le. A határőrök 2010-ig, a kihordási idő végéig jelenlegi egyenruhájukban szolgálnak. Határőr szolgálati igazolványuk, azonosító jelvényük azonban már nem lesz érvényes. Rendőrségi jelvénnyel és igazolvánnyal végezhetik munkájukat.
kisalfold.hu
Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Szólj hozzá a Győr fórumon: Győr - Utolsó állománygyűlés
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu