Győrbe érkezett a Kapcsold k(i) kampány
A Külügyminisztérium szakmai támogatásával, és az Európai Bizottság pénzügyi forrásaiból megvalósuló Kapcsold k(i) kampány arra hívja fel a figyelmet, hogy mindennapi szokásaink apró változtatásával megállíthatjuk az éghajlatváltozást. Ehhez szemléletváltásra, összefogásra, a civil szervezetekkel és helyi közösségekkel való együttműködésre van szükség.
A hazánkban elfogyasztott energia 38 százalékát a lakosság használja fel, ennek is több mint kétharmadát az épületek fűtéséhez és a melegvíz előállításához. A kampány keretében a főváros és 10 vidéki város forgalmas pontjain „Kapcsold k(i)" figurák adnak energiatakarékossági tippeket az állampolgároknak. A négy hetes kampány az ország lakosságát személyes találkozások, rendezvények, tájékoztató anyagok, és az internet segítségével szeretné mozgósítani.
„A Kapcsold k(i) kampánnyal fel szeretnénk hívni a magyar lakosság figyelmét, hogy a környezet védelme nagyrészt tudatosság kérdése. Tudatos energiafelhasználással, nagyobb odafigyeléssel minden egyes háztartásban csökkenthető a pazarló energiafogyasztás, ráadásul hosszú távon jelentős összegeket takaríthatunk meg" - ismertette a kampány üzenetét Gyárfásné dr. Fekete Judit, a Külügyminisztérium főosztályvezető-helyettese.
„Az éghajlatváltozás elleni küzdelem az Európai Bizottság és egyben a magyarországi EU-kommunikáció egyik legfontosabb prioritása. A kampányt szoros együttműködésben indítottuk el a többi érintett tárcával és a Bizottsággal. Célunk, hogy a lakosságot is összefogásra ösztönözzük, és a kampány üzenetének továbbítására, valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelembe bevonjuk a civil szervezeteket és a helyi közösségeket is." - tette hozzá.
Az EU tagállamai 2008 decemberében fogadták el az ún. klímacsomagot, amelyben vállalták, hogy 2020-ra 20 százalékkal - szélesebb körű nemzetközi megállapodás esetén 30 százalékkal - csökkentik széndioxid kibocsátásukat, hogy 20 százalékkal mérséklik energiafogyasztásukat, valamint, hogy 2020-ra az EU energiafogyasztásának legalább 20 százalékát a megújuló energiaforrások teszik majd ki. - szerepel a közleményben.
forrás:gyor.hu
Szólj hozzá a Győr fórumon: Győrbe érkezett a Kapcsold k(i) kampány