Hercegnő visszatért az állatkertbe - Győr
Győr - "Már látható a győri állatkertben Midra, az a kisoroszlán, amely egyedüliként maradt életben testvérei közül.
Igazi meglepetésalom volt az a három csöppnyi kölyök, amelyet októberben hozott világra Jenny, a győri állatkert anyaoroszlánja. Nemcsak azért, mert tavasszal már születtek kicsinyei, hanem mert az oroszlánoknál ritka a második alom. Sajnos azonban a késői „gyermekáldás" nem úgy alakult, ahogy várták: Jenny ezúttal nem bizonyult gondos anyának, s előbb az egyik, majd a másik kölyök pusztult el. Ekkor határozott úgy az állatkert igazgatója, hogy elveszi az utolsó kicsit, aminek leginkább fiai örültek; pinnyédi otthonukba új játszótárs érkezett...
– Nem volt újdonság, hiszen ez már a negyedik kisoroszlán, aki nálunk cseperedik, őszi születése miatt azonban a megszokott fáskamra helyett kénytelenek voltunk a házban nevelni. Nem csoda, hogy igazi „szobacica" lett: velünk ebédelt, karácsonyozott, s komoly harcot folytatott a két kisfiammal az ágyukért. Amikor aztán egyszer ő győzött, s „megkaparintotta" a kisebbik fiam ágyát, úgy döntöttünk, elég nagy ahhoz, hogy az állatkertben is boldoguljon... – idézi fel mosolyogva az első hónapokat dr. Andréka György, akinek kutyái sem lepődtek meg a furcsa jövevényen. Tappancs, a fekete labrador, állandó játszópajtása kísérte mindenhova, s nagyokat sétált a családdal Pinnyéd utcáin – jobb híján kutyapórázon. S bár a napokban beköltözött az állatkertbe Póla, a kiscsimpánz megüresedett „lakosztályába" – a szintén emberek nevelte majom immár fajtársaival tölti a nap nagy részét –, a rendszeres sétát most is igényli, így akinek szerencséje van, testközelből is megismerkedhet vele az állatkert ösvényein."
(Forrás:www.kisalfold.hu)
Hercegnő visszatért az állatkertbe - Győr - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz