Húsvét előtt: ellenőrzött minőség - Győr
Győr - "Fogyasztóvédelem: 87 üzletből 51-ben találtak kifogásolnivalót az ellenőrök.
Kevesebb hiányosságot találtak a fogyasztóvédelmi felügyelők a húsvéti szezonális termékek körében az üzletekben, mint a korábbi években, kifogásolnivaló azonban így is bőven akadt. Megnyugtató, hogy nem elsősorban a minőséggel.
A vizsgált 87 üzletből, áruházból 51-ben találtak kifogásolnivalót a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének munkatársai Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében végzett ellenőrzéseik során. A húsvéti szezonális cikkek (édességek, húsok) kerültek ezúttal nagyító alá. A kifogásolási arány 59 százalékos. Megyénkben, ahol 31 egységet vizsgáltak, ennél magasabb, 67,7 százalékos az arány. A vásárlóknak azonban ettől nem kell megijedniük, mert, mint Pőczéné Sáhó Márta igazgatóhelyettestől tudjuk, nem a termékek minőségével volt bajuk az ellenőröknek.
Csoki és sok „kütyü"
A legtöbb kifogás az áruk címkézését illeti. A húsvéti édességeken nem, vagy rosszul olvashatók a tájékoztató feliratok, bár a gyártók az elmúlt évekhez képest ebben is azért előbbre jutottak. Sok még a hiányosság az árfeltüntetésben. Találkoztak olyannal az ellenőrök, hogy az árcédulán a húsvéti nyúlpár (fiú, lány) volt feltüntetve, s csak a pénztárnál derült ki, hogy az ár nem a párra, hanem egy-egy darabra érvényes. Ez a vásárló megtévesztésének számít."
Forrás: http://www.kisalfold.hu
Húsvét előtt: ellenőrzött minőség - Győr-Moson-Sopron megye - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Győr Linkajánló: http://gyorlink.mconet.biz/
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz