Igényekhez igazított M85-ös - Győr

Győr - "Várhatóan május végéig elkészülnek a Győr–Csorna között építendő gyorsforgalmi út részletes tervei.
Az M85-ös jelzésű, kétszer két nyomsávos gyorsforgalmi út a települések előzetes tiltakozása miatt a mostani 85-ös főútvonal sávjában, Enesét és Kónyt elkerülve csatlakozik a Csornát elkerülő szakaszhoz, emiatt engedélymódosítások szükségesek, írtuk a napokban. A Győr–Csorna közti gyorsforgalmi út tervezése gyakorlatilag nyolc éve tart.

Már elfogadott a szükséges hatástanulmány, amely azonban olyan tervre készült, hogy a meglévő 85-ös főúthoz építenek még két sávot, s ezzel párhuzamosan alakítanak ki egy új, úgynevezett lassú forgalmú utat. Ezzel az érintett települések önkormányzatai egyet is értettek, ám a részletes tervezés során már sem Ikrény, sem Rábapatona nem fogadta el a koncepciót. Emiatt aztán alapjaiban kellett megváltoztatni a tervet.
Eszerint a meglévő 85-ös főút marad lényegében a lassú forgalmi út, s melléépül, ennek nyomvonalát követve, hol északi, hol déli oldalon a kétszer kétsávos gyorsforgalmi út."

(Forrás:www.kisalfold.hu)


Mondja el véleményét a fórumban - Igényekhez igazított M85-ös - Győr!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!