II. Győri Nyitott Ház Ingatlanbörze - Győr

Győr - Az Open House Ingatlaniroda 2007 márciusában rendezi meg a II. Győri Nyitott Ház Ingatlanbörzét.
A tavalyi kiállításra több mint ezer érdeklődő látogatott el, azóta is számtalan pozitív visszajelzést küldve a szervezők felé. Az ingatlanbörze ideje alatt mind a lakásvásárlók, mind pedig az ingatlanpiacon dolgozók érdekes előadásokat hallgathatnak meg, kerekasztal beszélgetésen informálódhatnak az ingatlanpiaci trendekről, a város fejlesztési stratégiájáról.

Az ingatlanforgalmazó és az építtető cégek Győr ingatlanpiaci kínálatának a legjavát tárják az érdeklődők elé.
Öt nagy hazai bank is a kiállítók között lesz, így sem a hitelügyintézéssel foglalkozó kollégáknak, sem pedig a hitelfelvétel előtt álló vásárlóknak nem kell a munkaidejükből napokat áldozni arra, hogy összehasonlítsák a finanszírozási feltételeket. Mindezt rövid idő alatt, egy helyen megtehetik. Akik pedig a börze ideje alatt megtalálják álmaik otthonát, azok jelentős kedvezményekre, akciókra, ajándékokra számíthatnak .

Érdemes tehát kilátogatni a Kereskedelmi és Iparkamarába március 31-én, hiszen a kiállítók és szervezők is azon lesznek, hogy tartalmas programot kínáljanak az ingatlanvásárlás és eladás előtt álló ügyfeleknek és azoknak, akiket érdekelnek az ingatlanpiaci információk.

A II. Győri Nyitott Ház Ingatlanbörze időpontja: 2007 március.31. szombat 10 órától - 18 óráig
Helyszíne: Kereskedelmi és Iparkamara, Győr, Szent István út. 10/B

Információ: 06-30/226-8176

Forrás: http://www.infogyor.hu

II. Győri Nyitott Ház Ingatlanbörze - Győr - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!

Győr Linkajánló: http://gyorlink.mconet.biz/


A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz