Iskolaválasztás - másképp
"A leendő elsősök szülei idén már három intézményt is megjelölhetnek a jelentkezési lapon.
A következő három hét során a győri óvodákban összeírják az általános iskolába induló gyermekek neveit. A kicsik szülei három intézményt választhatnak, a negyedik mindig a lakóhely szerinti körzetes iskola. Az új rendszert elsősorban azért vezették be, hogy a beiratkozás napjáig az érintett iskolaigazgatók egyeztetni tudjanak egymással, a szülőkkel, és így a felvételi eljárásban a lehető legjobban tudják kiszolgálni a családok igényeit.
Papp András, a győri polgármesteri hivatal oktatási irodavezetője a Kisalföld érdeklődésére elmondta: cél az is, hogy a következő tanév a városban tervezhető legyen, és az intézmények megfelelő mennyiségű és létszámú osztályokkal indulhassanak. A változtatás a szabad iskolaválasztás kiterjesztését jelenti."
"A szülőknek a jelentkezési lapokat március 16-ig kell leadniuk. A változás csak az önkormányzati iskolákra vonatkozik, az egyháziakra és alapítványiakra nem. Miután megszületett a döntés, a szülők még a beiratkozás előtt megtudják, hogy hova vették fel a gyermeküket."
(Forrás:www.kisalfold.hu)