Kedden tárgyalják a gönyűi kikötőtendert - Győr

Győr - "A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) kedden tárgyalja a győr–gönyűi kikötő logisztikai tenderével kapcsolatban a Strabag-Szentes konzorcium jogorvoslati kérelmét. A tét nem kicsi: 7,5 milliárd forintos vasútvonal-fejlesztés.
A tendert kiíró Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Édukövízig), február 16-án a Viadom–Beton-
út–Közgép konzorciumot hozta ki győztesnek. A Strabag-Szentes konzorcium azonban e döntés ellen a KDB-hez fordult jogorvoslatért, kérve a döntés megsemmisítését és új eljárás kiírását. A döntőbizottságnak március 24-ig kell a tárgyalás alapján írásos határozatát meghozni, a közbeszerzési törvény szerint a határidőt 10 nappal, április 4-ig meghosszabbíthatja.

A tenderkiírásban több mint 7 milliárd forintosra becsült beruházás megvalósítására háromszor írtak ki közbeszerzési pályázatot, harmadszorra január 5-én gyorsított közbeszerzési eljárást, ebben a február 2-i határidőig öt pályázat érkezett. Pályázott a Gránit Hungária és a Subterra alkotta GS–2007 Konzorcium, a Strabag-Szentes Konzorcium, a Swietelsky és az érdekeltségébe tartozó Mávépcell, Resonator alkotta SMR 2007 Konzorcium, a Vegyépszert, a Hídépítőt és a Montáviát magába foglaló Vasmacska Konzorcium, és a győztesnek kiválasztott Győr–Gönyű VBK Konzorcium."

(Forrás:www.kisalfold.hu)


Kedden tárgyalják a gönyűi kikötőtendert - Győr - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!

Győr Linkajánló: http://gyorlink.mconet.biz/


A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz