Késik, de nem marad el a felújítás - Győr
Május végén felállványozták az épületegyüttest, azóta csak annyi változott, hogy a fekete fólia helyére szürke háló került, ám a felújítást (a lakók elmondása szerint) még csak el sem kezdték.
– Két ventilátorral, a lépcsőház felé történő szellőztetéssel viseltük a körülményeket – panaszolta Pető Lajosné. – Akármennyit takarítottunk, zizegett a por mindenütt. Beszéltem a közös képviselővel, a városháza illetékesével, sehol senki nem biztatott bennünket.
Az épülő rezidencia teljes történetéhez hozzátartozik, hogy a több éve a Móricz Zsigmond rakparton élőkkel az építtető szerződésben rögzítette: ha lemondanak az építkezéssel kapcsolatos fellebbezési jogukról, „cserébe" felújítják a régi házat.
A megbízási szerződésre pecsét került, így a lakók joggal érezhették úgy, egész nyáron nem történt semmi. Munka legalábbis nem készült el, s az itt élőket senki nem tájékoztatta a fejleményekről.
Szilágyi Endre közös képviselőt szabadságán értük utol. A lakókat semmi pluszinformációval nem tudta vigasztalni, ő is tehetetlenségéről panaszkodott.
Tegnap délelőtt hetven-nyolcvan éves idősek panaszáradatától volt hangos a a Móricz Zsigmond rakpart háztömbjének belső udvara. Próbáltuk mi is utolérni az építtető Dunapart Rezidencia illetékeseit. Dr. Jakab Tamás ügyvezető telefonon ígért gyors megoldást, perceken belül pedig Forró Alexander, a cég másik ügyvezetője már kész tényekkel is szolgált.
– A határidőként megjelölt szeptember végét igyekszünk tartani – nyugtatta meg a lakókat az ügyvezető. – A vakolási munkák kapcsán új alvállalkozót kerestünk, a szükséges műszaki egyeztetéseket követően jövő héten folytatjuk a munkát. Az időbeni csúszásért és a kellemetlenségért elnézést kérünk – mondta Forró Alexander, aki azt ígérte, a minőségi és a ház célját szolgáló felújítást korrektül elvégzik.
(Harcsás Judit-kisalfold.hu)
Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Szólj hozzá a Győr fórumon: Késik, de nem marad el a felújítás - Győr
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu