Kevesebb a vidéki kiselsős - Győr

Győr - "Nincs tolerancia: a sajátos nevelési igényű gyerekek elriasztják a szülőket.
Bár volt, ahol az utolsó pillanatban jött össze a szükséges létszám, minden győri iskolában sikerül első osztályt indítani ősszel. A népszerűségi toplista nem változott, s a szülők nagy része most is a közlekedési útvonalak szerint választott iskolát gyerekének.

938 kisgyereket írattak be a múlt pénteki határidőig a győri önkormányzati általános iskolákba, s bár a részleges adatok feldolgozása még folyik, már most látható, hogy kevesebb kisgyerek érkezik a Győr környéki településekről, mint eddig: míg tavaly tizenhárom százalék volt a vidéki diák, ma ennek kevesebb mint a fele, hat százalék.

Ez már valószínűleg annak a nagy vihart kavart januári győri önkormányzati rendeletnek a hatása – legalábbis részben –, amely kötelezi a szülőket, hogy beíratás előtt a lakóhelyükön is tájékozódjanak az oktatási lehetőségekről, sokan ugyanis nem is voltak tisztában azzal, mit kínál a helyi (kis)iskola, s automatikusan valamelyik győri intézménybe vitték a gyereket.

Ahogy évek óta, idén is a Gárdonyi, a Móra, a Fekete és a Kölcsey a legnépszerűbb általános iskola, előbbiek három, utóbbi – kismegyeri tagiskolájával együtt – négy elsős osztályt indít szeptemberben. Lehetne többet is, annyi volt a jelentkező, a helyek azonban korlátozottak, ennek ellenére a hétévesek többsége bejutott az elsőként megjelölt intézménybe. Volt, ahol tűkön ülve várták a pedagógusok a beiratkozást: a révfalui Szent-Györgyi-iskolában az utolsó percig nem volt biztos, elindulhat-e egyáltalán az első osztály, annak ellenére ugyanis, hogy az iskola körzetébe több mint negyven leendő elsős tartozik, múlt hét közepéig még csak hatnak a szülei jelezték beíratási szándékukat."

Forrás: http://www.kisalfold.hu

Kevesebb a vidéki kiselsős - Győr - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!

Győr Linkajánló: http://gyorlink.mconet.biz/


A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz