Költségvetés és díjemelés
Hét díjtételt is felemelt a győri közgyűlés csütörtökön, a várható infláció körüli mértékben.
A 2010. évi költségvetés kiadási oldalán szerepel többek között a Sziget-Révfalu városrészeket összekötő híd építésének folytatása, a települési szilárdhulladék gazdálkodási rendszerek fejlesztése" projekt (KEOP 1.1.1. pályázat) megvalósításához vállalt önkormányzati támogatás (2010-re áthúzódó részének) biztosítása, a Széchenyi tér felújítás kivitelezésének folytatása, befejezése, az Új Bácsai út építésének megkezdése, megvalósítása, a korábbi évek üteménél szerényebb mértékben a „lakóutca program" folytatása. Az úthálózattal, a közlekedési körülmények javításával összefüggésben, 2010-ben, elsősorban a 2009-es évről áthúzódó feladatok befejezésére kell koncentrálni. A városban működő mikro- és kisvállalkozások munkahelymegtartó képességének elősegítése érdekében folytatni kell a munkahelymegőrzés támogatásának gyakorlatát - de számolni kell az ezzel kapcsolatos előirányzat csökkentésével.
elentősen felemelték a szűk belvárosban érvényes parkolási díjakat, cserébe ingyenes lesz a Jókai utcai és a kamarai székház melletti parkolóház.
A távhődíj alapdíjrésze 8,5 százalékkal nő az új évben, hődíjrésze pedig visszaáll az október előtti szintre.
A testület jóváhagyta az ivóvíz- és csatornadíjak emelését is. Az előbbi 4-6, az utóbbi 4-5 százalékkal lesz magasabb az új évben.
Drágulnak a helyi busztarifák is, ugyancsak 5 százalékkal.
A legnagyobb vitát a távhődíj váltotta ki. Az előterjesztés egyik mellékletéből egyébként kiderült, hogy 2010-ben is Győrött lesz a legolcsóbb a távhő a megyei jogú városok közül.
Szólj hozzá a Győr fórumon: Költségvetés és díjemelés