Megszűnik a megye győri kollégiuma - Győr

Győr - "A megyei közgyűlés pénteki döntése értelmében megszűnik az önkormányzat Szent István úti kollégiuma.
A megye eddig „nem kötelező feladatként" tartotta fenn a diákotthont, de eddig bírta. Most a győri önkormányzaton a sor.

Vita sem volt arról, hogy a megye kollégiumát megszüntetik – most már közgyűlési döntés szentesíti a tényt: az önkormányzat eddig bírta fizetni a fenntartás költségeit. A szavazást követően Firtl Mátyás alelnök a Kisalföldnek elmondta: mindez azt jelenti, hogy a feladatot, vagyis a diákok lakhatásának biztosítását Győr veszi át. Nem mellékesen ez a megyeszékhely önkormányzatának kötelező feladata, a megye eddig önként vállalta.

Számítások szerint ezzel a lépéssel éves szinten mintegy 40 millió forintot takarít meg a megye, amely – nemegyszer meg is írtuk – az állami normatíva megvonása után idén nehezebb helyzetben van, mint volt valaha.

Szó van arról is, hogy az ingatlanrészt, ahol eddig a kollégium működött, esetleg értékesítik; ehhez persze a győri önkormányzattal is egyeztetni szükséges."

Forrás: http://www.kisalfold.hu

Megszűnik a megye győri kollégiuma - Győr - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!

Győr Linkajánló: http://gyorlink.mconet.biz/


A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz